Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - Jézus Jeruzsálemben
159 35 36 14 37 38 39 37 említésével színezi az apostoli kor tapasztalataiból), úgy Jézus tanítványai is. — A próféták sírjának díszítése s ezzel szemben Jézusnak és tanítványainak az elvetése mutatják leginkább, hogy a farizeusok meghajolnak ugyan Isten akarata előtt, de szívüknek a konoksága töretlen marad továbbra is. A törvény megtartása önzésből fakad, kegyességükkel magukat igyekeznek biztosítani Istennel szemben, hogy kegyelmét kiérdemeljék, de nem jutnak el a szeretet teljes odaadásáig. Pedig aki valóban kegyes, az Istetat nem önző módon, hanem azért szereti, mivel nem tehet másként. Kegyességük önzése gyűjti a haragot az ítélet napjára az írástudók fejére, 'úgyhogy «rájuk száll minden igaz vér, melyet e földön kiontottak kezdve Ábeltől, az igaztól, egészen Zakariásig, a Barakiás (fiáig». Az itt említett Zakariás valószínűleg azonos a II. Krón 24, 20—22-ben szereplő Zakariás pappal, akit «az Ür háza pitvarában köveztek meg». Ennek a Zakariásnak atyja azonban Jójada volt. Viszont Zakariás próféta atyja Barakiás volt (v. ö. Zak 1,1: Ezs 8,2). Valószínű, hogy az evangélista összetévesztés folytán mondja Zakariást Barakiás fiának. Mivel a héber kánonban a Krónikák könyve az utolsó helyen van, azért Jézus Ábeltől, az első meggyilkolttól a Bibliában említett utolsó vértanúig foglalná össze azokat, akiknek vérét «e földön kiontották». Egyes írásmagyarázók Zakariásnál' a zelóták által 67/68-ban Kr. u. a templomban meggyilkolt Baruch fia Zakariásra gondolnak. ,Ez esetben az evangélista formálta volna Jézus szavát úgy, hogy abba belehelyettesítette volna a legutolsó jeruzsálemi vértanú nevét. Bár már Chrysostomus is így értelmezte ezt a helyet, valószínűbbnek kell mondani, hogy az evangélista a II. Krón 24-ben említett Zakariásra gondolt. — Arról az ítéletről, amely a hitetlenné lett zsidóságot éri utíól, Jézus azt mondja, hogv az még «erre», tehát a Jézus korában élő nemzedékre következik el. t A magyar fordítások (pl. Károli) sok kézirat nyomán 14. vs.-ként a következő szöveget hozzák: «Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mivel felemésztitek az özvegyek házát és színből hosszan imádkoztok. Ezért annál súlyosabb lesz a ti büntetésiek». Ez a vers hiányzik a legrégibb kéziratokból s nyilván Márk 12, 4Q-ből (Luk 20,47) került bele Máté szövegébe. Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni fiaidat, miképen a tyúk szárnya alá gyűjti fiókáit, de ti nem akartatok! íme, „pusztává lesz házatok!" Mert mondom nektek, hogy nem láttok engem mostantól fogva mindaddig, amíg csak azt nem mondjátok: „Áldott, aki az Úr nevében jön!" 38. vs. v. ö. Jer 22,5 — 39. vs. v. ö. Zsolt 118, 26. Az írástudók és farizeusok ellen mondott, fájdalommal telt vádbeszédet Jézus panaszos ¡prófétai kiáltással zárja le. Krisztus ismételten akarta összegyűjteni Jeruzsálem fiait. Ezek a szavak aligha vonatkozhatnak arra a néhány napi jeruzsálemi tartózkodásra, amelyről Máté tudósít, hanem feltételezik, hogy Jézus (úgy, mint ahogyan arról János evangéliumában olvasunk), több L szörösen, hosszabb ideig tanított Jeruzsálemben, de visszautasításra talált. Azt a féltő gondot, amellyel megtérésre hívta Jeruzsálemet, Jézus a fiókáit szárnyai alá gyűjtő tyúk képével szemlélteti (a kép már az Ötestámentomban is megtalálható: V. Móz 32,11; Ezs 31,5; Zsolt 36,8). Ahogyan a tyúkhoz természetszerűleg menekülnek oda csibéi a veszedelem idején, úgy Jézus is
