Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - Jézus búcsúja Galileától és útja Jeruzsálembe
135 20 21 22 23 24 25 26 27 28 20 21 22 23 20, 20-28 A Zebedeus-fiak kérése; v. ö. Márk 10,35-13 Akkor odament hozzá a Zebedeus-fiak anyja fiaival együtt s leborulva előtte, kért tőle valamit, ő pedig így szólt hozzá: Mii akarsz ? Ez azt felelte: Mondd, hogy e két fiam közül az egyik jobb, a másik bal kezed felőlül jön királyságodban. De Jézus azt válaszolta: Nem tudjátok, mit kértek! Meg tudjátok-e inni a kelyhet, amelyet én fogok meginni? ök azt mondották: Meg tudjuk inni! Erre azt mondotta nekik: Az én kelyhemet ugyan kiisszátok, de nincs hatalmamban odaítélni nektek, hogy jobb és bal kezem felől üljetek. Ez azoknak jut, akiknek az én mennyei Atyám elkészítette. Mikor ezt a tiz tanítvány meghallotta, felzúdult a két testvér ellen. Erre Jézus magához szólította őket s azt mondta: Tudjátok, hogy a népeket uralkodóik elnyomják és a nagyok erőszakoskodnak velük szemben. Ti köztetek azonban ne így legyen ! Hanem, aki nagy akar lenni köztetek, legyen a szolgátok s aki első akar lenni köztetek, legyen a rabszolgátok, mint ahogyan az Embernek Fia is nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon s adja váltságul életét sokakért. Jézus 19,28 szerint azt ígérte tanítványainak, hogy dicsőséges királyságában ítéletet tartanak majd Izráel fölött. Ez az ígéret kelti fel a reménységet és vágyakozást a két meghitt tanítványban, Jakabban és Jánosban, a Zebedeus-fiakban, vagy még inkább anyjukban (akit valószínűleg Saloménak hívtak, v. ö. 27,56-náI !), hogv fiai főhelyeket foglalhassanak el Krisztus királyságában, ha az megjelenik dicsőségével. Zebedeus családját rokoni kapcsolat is fűzte Jézus családjához (v. ö. Ján 19,25; Márk 15,40; Mát 27,56). Talán ez is bátorította Salomét, hogy kérésével Jézushoz forduljon. Amint kérésükből kitűnik, a két tanítvány megértette, hogy Jézus elindult az Isten kir rályságának dicsőséges kinyilatkoztatásához vezető úton. De tudják azt is, hogv ez az út szenvedésen, sőt halálon vezet keresztül. Jézus felelete mindenek előtt erre utal. A «kehely» már az Ótestámentomban ismert kép a 'szenvedés számára, v. ö. Ezs 51,17.22; Zsolt 75.9. Hogy pedig a Messiás -napjait, az Jsten királysága kinyilatkoztatását nyomorúságok és szenvedések ideje előzi meg, ez közmeggyőződése volt a zsidó messiási reménységnek s ezt a Zebedeus'fiak is jól tudják. Innét érthető a készség, mellyel a szenvedések kelyhét vállalják. Jézus megerősíti, hogy a szenvedés útján követni fogják őt. De hozzáteszi, hogy nem az ő feladata a főhelyekel elosztani, odaítélni Isten királyságában és az nem áll hatalmában. Ahogyan Jézus engedelmesen Isten iránt vállalta a szenvedés útját (v. ö. Fii 2,8), úgy a tanítványtól is elvárja, hogy alárendelje magát Isten akaratának. Ezzel pedig megszűnik minden emberi számítás vagy igény az Isten királyságának főhelyeire vagy akármiféle más vonatkozásban. Isten rendelkezik királyi hatalommal s ő juttatja tetszése szerint a ifőhelyeket azoknak, akiknek elkészítette őket. Jézus jövendölése a Zebedeus-fiak mártíriumáról Jakabra nézve Csel 12,1 elbeszélése szerint beteljesedett. János azonban akkor életben maradt s az «apostoli konvent» idején az «oszlopok» egyikének számított (v. ö. Gal 2, 2.6.9; Csel 15,6 kk). Az egyházi hagyomány széles ága pedig, mely Papias hierapolisi püspökre, a 2. század első felébe nyúlik vissza, úgy tudja, hogy. Zebedeus-fia, János, késő vénségében Efezusban halt meg. Ennek ellenére
