Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - Jézus búcsúja Galileától és útja Jeruzsálembe
134 17 18 19 támaszthatna. A tanítvány is teljesen Isten jóságából és irgalmas kegyelméből éL Érdemes Jézus e példázatát összehasonlítani egy a Talmudban megőrzött, a zsidó írástudókra jellemző példázattal, mely így hangzik: «Isten tudja, hogy mikor érkezett el az igazak órája, hogy eltávozzanak a világból s akkor elszólítja őket. Amikor Rabbi Bun ben Chijja meghalt, odalépett Rabbi Zeira és gyászbeszédet mondott fölötte... Mihez lehet Rabbi Bun ben Chijját hasonlítani? Egv királyhoz, aki sok munkást fogadott fel. Volt ott egy munkás, aki munkájával nagyon is kiérdemelte bérét. Mit cselekedett a király? Magához vette (a munkást) s kisebb nagyobb sétákat tett vele. Este eljöttek a munkások, hogy felvegyék bérüket. S amannak a többiekkel egyformán adott bért. Erre zúgolódtak a munkások s azt mondották: mi egész nap dolgoztunk, dc ez csak két óra hosszat dolgozott s mégis kiadta neki ia teljes bért, mint nekünk! A király azt mondotta nekik: Ez két óra alatt többet •végzett, mint amennyit ti egész nap dolgoztatok. így Rabbi Bun is 28 év alatt annyit dolgozott a Tórán, mint amennyit egy más kiváló tanítvány száz év alatt sem tud megtanulni». Ez a példázat talán egyenesen az evangéliumban előttünk levőnek hatása alatt keletkezett. De bármint legyen is, annyi nyilvánvaló, hogy egészen más vallásos gondolkodásra mutat, mint amit Jézusnál megszoktunk. A Kr. u. 300 körül élt Rabbi Zeir a korán elhunyt Rabbi Bun halálát úgy értelmezi, hogy Isten elszólította emezt a világból, mivel már többet végzett, mint más kiváló tudósok. Isten jutalmazása tehát itt szigorúan a munkateljesítményhez igazodik, a tanítvány munkájával jogot szerez egy bizonyos meghatározott jutalomra s Isten igazságossága úgy nyilatkozik meg, hogy szigorúan a munkateljesítmény alapján adja ki a bért. Jézus példázata éppen ezt a gondolkodást utasítja «vissza s arra akar megtanítani, hogy Isten az örök élet ajándékát nem emberi teljesítményeink alapján adja nekünk, hanem kizárólag irgalmas kegyelméből. ¡20, 17—19: Jézus harmadszor jelenti szenvedését; v. ö. Márk 10,32—34; Luk 18,31-34. Mikor Jézus útnak indult Jeruzsálembe, magához vette külön a tizenkét tanítványt s útközben azt mondotta nekik: íme, felmegyünk Jeruzsálembe s az Embernek Fiát kiszolgáltatják a papi fejedelmeknek és írástudóknak, halálra ítélik s a pogányok kezére adják, hogy kigúnyolják, megostorozzák és keresztre feszítsék. De harmadnapon feltámad. A harmadik s utolsó szenvedésjövendölés nem mond újat az első kettőíliöz (v. ö. 16,21; 17,22—23) képest. Különbség csak annyiban van, hogy ez a szenvedésjövendölés részletesebb és pontosabb, mint az első kettő, amenynyiben Jézus szenvedésének a menetét is pontosan megadja. Ez a kiszínezés talán arra akar figyelmeztetni, hogy Jézus maga is mind világosabban látta szenvedésének egyes szakaszait. De azután figyelmeztet arra is, hogy Jézus élete, munkája nem a «vak sors» kezében van. Isten szolgáltatja ki ellenségeinek (a határozatlan alany a 18. vs.-ben zsidós szóhasználat, mely Isten nevének elkerülésére szolgál). Jézus Isten akaratából megy a szenvedés útján, hogy véghez vigye a reá bízott feladatot.
