Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - Jézus búcsúja Galileától és útja Jeruzsálembe
123 7 8, 9 10 12 14 13 11 15 ie 1*3 «botránkoztatást» eredeti, jézusi értelmében. A következőkben már nem gyermekekről van szó, hanem a tanítványokról s ezzel együtt a gyülekezet belső életéről, amint azt az «egy e kicsinyek közül, kik bennem lusznek», kifejezés mutatja (v. ö. 10,42). Annak, aki magatartásával ilyen «tőrvetéssé» lesz mások számára, — jobb volna, ha súlyos malomkövet akasztanának a nyakába, és a nyilt tengerbe vetnék. Ez még szinte kedvezőbb sors volna ránézve, mtnt ami. rá vár. Ehhez Jézus hozzáteszi, hogy botránkozásoknak kell ugyan jönniök a világban, — amíg e világ fennáll, nem szűnik még a bűn hatalma és mindig lesz másokat tőrbeejtő, Istentől elszakító magatartás. — de jaj annak az embernek, akitől a botránkoztatás származik. — Az evangélista itt ismét beilleszti Jézusnak azt a mondását, amelyet már 5, 29—30 alatt némileg eltérő formában közölt s amely a tanítványt kérlelhetetlen szigorra hívja fel testének minden botránkozást okozó tagjával szemben. Amíg az első alkalommal Jézus ez igéje a parázna kívánság elleni küzdelem szolgálatában állt, addig itt a gyülekezet «kicsinyeit», a gyengéket védi, hogy a nagyok, az erősek magatartása tőrvetéssé ne legyen számukra. Jézus intelmeit összefoglalja az, amely óva int a «kicsinyek», a minden külső, társadalmi fényt nélkülöző tanítványok megvetésétől. Ezt Jézus avval okolja meg, hogy «angyalaik», azok a mennyei lények, akiket Isten oltalmukra, szolgálatukra rendelt, szüntelenül «látják» Isten színét. A kifejezés eredete a régi keleti királyok udvartartásában gyökerezik, s arra vonatkozik, hogy akik a királyt látják, előtte állnak, azoknak állandó bemenetelük van» hozzá (v. ö. Eszter 1,14; Luk 1,19) Hogy azok a «kicsiny» tanítványok, akiket' igénytelenségük, minden látszatot kerülő szerénységük, jutalomra számot nem tartó alacsony szolgálatuk miatt a nagyok és erősek könnyen lenéznek, milyen nagy becsben állanak Isten előtt, azt éppen az mutatja, hogy angyalaik által, akiknek mindig bemenetelük van hozzá, szünetlenül gondot visel róluk. E kicsinyekről való gondoskodásra hív fel — evangéliumunk szövegének összefüggése szerint — a példázat az elveszett juhról. A nyáj száz juhából csak egy tévelyedett el, de a pásztor mind a kilencvenkilencet ott hagyja a «hegyeken», ahol éppen legeltette nyáját s elmegy, hogy megkeresse az eltévelvedettet. A példázat nem Jézus pásztori keresését szemlélteti, hanem a tanítvány feladatát jelöli ki s arra int, hogy az eltévelyedett «kicsiny»-nyel szemben nem az ítélkezés, a kitaszítás a helyes magatartás, hanem' a «keresés», az utána járás és megmentés. Ezzel a kereséssel szolgál a tanítvány Istennek, cselekszi Isten akaratát. Ebből a keresésből és megtalálásból fakad az «öröm», amely a pásztort eltölti, ha elveszett és utánajárás által annál értékesebbé lett juhát megtalálta. Sok kézirat 11. versként iktatja be a szövegbe Jézusnak Luk 19, 10-ben található mondását: «Mert az Embernek Fia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett». Ez a vers a legrégibb s legjobb kéziratokból hiányzik, a mellett teljesen megszakítja a jelen szöveg összefüggését, mert hiszen itt nem Jézusnak, az Emberfiának megmentő pásztori munkájáról van szó, hanem a tanítványok feladatáról a gyülekezet életében. Mindezek a körülmények mutatják, hogy ez a vers eredetileg nem tartozhatott hozzá Máté evangéliumának szövegéhez. » Ha a te testvéred vétkezik, menj s intsd meg négyszemközt. Ha > hallgat rád, megnyerted testvéredet. De ha nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két (testvért), hogy „minden ügy két vagy három f tanú bizonyságtételével legyen megállapítható". Ha ezekre sem hallgat, mondd meg a gyülekezetnek. Ha a gyülekezetre sem hallgat, legyen
