Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Máté evangéliuma magyarázata - Jézus búcsúja Galileától és útja Jeruzsálembe

124 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 15 16 olyan előtted, mint a pogány és a vámszedő. Bizony mondom nektek, amit megkötöztök a földön, kötve lesz a mennyben is s amit feloldoztok a földön, oldozva lesz a mennyben is. Továbbá azt mondom nektek: ha ketten közületek egyetértésre jutnak a földön valamely dolog tekintetében, amelyért könyörögnek, elnyerik azt az én mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman egybegyülekeznek az én nevemben, ott vagyok közöttük. Akkor Péter odament s azt mondotta neki: Uram, hányszor vétkez­hetik ellenem testvérem, hogy még meg kell bocsátanom neki ? Akár hétszer is ? Mondotta neki Jézus: Azt mondom neked, hogy nem akár hétszer is, hanem még akár hetvenhétszer is! A menny királysága tehát hasonlít egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. Amikor hozzá­fogott az elszámoláshoz, eléje vezettek egyet, aki tízezer tálentommal tartozott neki. Mivel ezt nem tudta megfizetni, ura megparancsolta, hogy adják el őt magát, feleségét, gyermekeit s mindenét, amije volt, s így fizessen. Erre a szolga térdrehullva könyörgött neki: Légy türe­lemmel irántam, s mindent megfizetek neked! Ekkor a szolga ura megkönyörült rajta, szabadon bocsátotta és adósságát is elengedte neki. Ez a szolga pedig kimenve egy szolgatársára talált, aki száz dénárral tartozott neki. És megragadta őt, fojtogatta és azt mondta : Fizesd meg, amivel tartozol! Erre szolgatársa térdre hullva kérlelte: Légy türelemmel irántam s megfizetek neked! De ez nem volt hajlandó, hanem elmenve börtönbe vetette, mígnem megfizeti tartozását. Mikor pedig látták szolgatársai, hogy mi történt, igen megszomorodtak s elmenve hírül vitték uruknak mind, ami történt. Akkor magához hivatta őt ura s azt mondotta neki: Gonosz szolga, én minden adósságodat elengedtem neked, mivel kérleltél engemet. Nem kellett volna-e neked is könyörölni szolgatársadon úgy, amint én is megkönyörültem rajtad ? S ura haragra gerjedve átadta a porkolábok kezébe, amíg csak meg nem fizeti minden adósságát. így cselekszik majd veletek is jaz én mennyei Atyám, ha mindegyitek szívből meg nem bocsát testvérének. A 16. vs. v ö. V. Móz 19,15. Az előzőkben Jézus az feltévelvedettek keresésére utasította tanítvá­nyait, a következők a bűnbe esettek fegyelmezésére irányulnak. Míg az elté­velyedetteknél elsősorban azokról van szó, akik gondolkodásukban tántorodtak meg s ítéletükben tértek le az igazság útjáról, addig most .azokra kell gondol 1 nunk, akik cselekvésükkel, magatartásukkal estek bűnbe. Sok kézirat s velük együtt a megszokott magyar fordítások is ezt a szöveget adják: «ha vétkezik ellened testvéred», — de ez Jézus igéjének jogtalan megszorítása. Jézus tanít­ványainak azt teszi kötelességükké, hogy a bűnbe esett testvért, — tekintet nélkül arra, hogy a testvér ellenük vétkezett-e vagy sem, — először négyszem­közt intsék, feddjék meg s így igyekezzenek a jó útra visszatéríteni, ha pedig ez nem sikerülne, akkor tanuként vegyék magukhoz egy vagy két testvérüket, akik szükség esetén V Móz 19, 15 értelmében a gyülekezet előtt tanuskodhassar

Next

/
Thumbnails
Contents