Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - Jézus búcsúja Galileától és útja Jeruzsálembe
122 10 12 13 14 1 2 3 4 5 6 Vigyázzatok, nehogy megvessetek egyet is e kicsinyek közül! Mert mondom nektek, hogy angyalaik a mennyben szüntelenül látják az én mennyei Atyám orcáját. Mit gondoltok ? Ha van egy embernek száz juha és egy azok közül eltévedt, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyeken, maga pedig elmegy s megkeresi az eltévedtet ? S ha sikerül neki megtalálni, bizony mondom nektek, jobban örül annak, mint a kilencvenkilencnek, amely nem tévedett el. Hasonlóképen a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy akár csak egy is elvesszen e kicsinyek közül. A 18. fejezet Jézus igéinek a gyűjteményét tartalmazza. Az evangélista vele nemcsak azt akarja bemutatni, hogyan tanította, nevelte Jézus tanítványait, hanem egyúttal Jézus legtágabb tanítványi körének, a gyülekezetnek a belső építését is igyekszik szolgáim: az itt közölt igék mind arról szólnak, hogyan kell a tanítványoknak egymással szemben viselkedni. Ily módon az: evangéliumnak ez a fejezete mintegy az első s legrégibb káté, mely a gyülekezet belső életét szabályozza, és azt Jézus irányításának, Krisztus akaratának veti alá. i Jézus beszéde felelet a tanítványok kérdésére, hogy kicsoda lesz a leg-í nagyobb, vagyis a rangelső a menny királyságában. A zsidó gyülekezetben rendkívül erős volt a vágy a nagyság, az elsőbbség után, azért a vallásos gondolkodásban is jelentős szerepet játszott a kérdés, hogy kik állnak majd első helyen, ha az új világrend, az Isten királysága megvalósul. Jézus minden erejével küzd ez ellen a végső gyökereivel a hiúságból táplálkozó ambíció, nagyravágyás ellen (v. ö. Mát 19,14; 20,25—28; 23,6—12). Jézus tanítványának nem arra kell néznie, hogyan előzhet meg másokat, hogyan kerekedhetik mások fölé, hanem a szolgálatban kell elsőnek lennie. Ezt úgy vési szívükbe, hogy tanítványai közé állít egy gyermeket s azt kívánja tőlük, «forduljanak vissza», az ambíciónak az útjáról térjenek vissza s legyenek olyanok, mint a gyermekek, különben nem mehetnek be, nem részesülhetnek a menny királysága kegyelmi ajándékában. A gyermek nem ártatlanságával szolgál példaképül, jóllehet a zsidó írástudomány úgy vélte, hogy az egyéves gyermek még tiszta iminden bűntől. Nem is a gyermek naívságáról, játszi kedvéről van szó, hanem «alázatosságá»-ról, vagy helyesebben «kicsinységé»-ről. Ez pedig azt jelenti, hogy a gyermek egész lénye szerint rá van utalva szüleire, tőlük rem'él s kér mindent, amire szüksége van, de szívesen szolgál is nekik, ahol teheti. Ezt a gyermeki «kicsinységet», vagy ahogyan közkézen forgó fordításaink a megfelelő görög szót átültetik, «alázatosságot» állítja oda Jézus tanítványai elé példaképül. Aki feltétlen gyermeki bizodalommal tekint Istenre és önmagát nem tekintő gyermeki örömmel szolgál neki, az lesz a «legnagyobb» Isten királyságában. Aki ilyen é rtelemben lesz ismét gyermekké, az teljesen elhagyta az emberi nagyság keresésének az útját, annak az igyekezete arra irányul, hogy Urát és Krisztusát szolgálja, s szívesen vállalja a világtól megvetett szolgálatokat is. Ilyennek mondja Jézus «egy ilyen gyermek» befogadását is, és azt az ígéretet fűzi hozzá, hogy egy gyermek felkarolásával őt magát fogadjuk be. A tanítványnak e szeretetből fakadó szolgálatával szemben áll a «botránkoztatás», azaz olyan magatartás, amely mások számára tőrvetéssé lesz, úgyhogy az illető «tőrbe esik», elbukik s elszakad Istentől (v. ö. 73. és 99. lap; a magyar «botránkozás» szó elmosódott képzettartalmával már egyáltalán nem adja vissza Jézus szavának eredeti érteiméti). Szinte nem lehet súlyosabb dolgot elgondolni, mint a
