Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Máté evangéliuma magyarázata - Jézus búcsúja Galileától és útja Jeruzsálembe

118 4 5 6-8 9 10 11 12 szerint az «első megváltó», akinek az életmunkája mintecrv előre kiformálja, eleve tükrözteti a Messiás életművét. Mózes és Illés a «két tanú>, aki prófétál (v. ö. Jel 11,3—6) s ha most megjelennek Jézus előtt, ez nyilván nem jelenthet mást, mint hogy Isten királyságának a kinyilatkoztatása közvetlenül küszöbön áll. Péter szólal meg először s kifejezi örömét a fölött, hogy társaival itt van és szolgálatára lehet urának (a szokásos fordítás: «Jó nékünk itt lennünk» a szöveg félreértéséből származik) s azért felajánlja, hogy mint ahogy lombsátor ünnepén szokták, ágakból és gallyakból sátrakat épít. Talán ezzel akarja a megjelenteket hosszabb időzésre bírni. De még mielőtt kérdésére feleletet nyert volna, az addig derült eget egy fényes felhő íedi el, amely árnyékával elborítja a két csoportot. A felhő Isten jelenlétének a jele (v. ö. II. Móz 40,34—38) s belőle «mennyei hang« («bath-kól», v. ö. 17. lap!) szól a tanítványokhoz. A mennyei hang kinyilatkoztatása azonos a Jézus megkeresztelése alkalmával elhangzott isteni szózattal (1. 16—17. lap!) s Jézust Messiásnak mondja, akit már Mózes is várt (az «őt hallgassátok!» szavak V. Móz 18, 15-ből származnak). E Krisztus az Isten szenvedő szolgája, akiben az Atya «györnyörködik». A mennyei hang hallatára a tanítványokat félelem fogja el s csak Jézus bátorítására mernek ismét feltekinteni, amikorra azonban már nem látnak semmit. Csak a hegyről lemenet figyelmezteti Jézus őket, hogy látomásuk felől ne szóljanak semmit. Már a Septuagintában is olvashatunk Isten által küldött «látomás»-okróI, s hasonló értelemben használja a szót az Üjlestámentom is (v. ö. Csel 7,31; 9, 10. 12; 10.3; 16,9 stb ). A «látomás» szóból nem szabad azt a következtetést levonni, mintha az, amit a tanítványok láttak, nem lett volna valóság. Minden új testámentomi író tiltakozott volna az ellen ,a modern ember számára megokoltnak látszó következtetés ellen, hogya*láU> más», még ha Isten küldötte is, csak érzékeink csalóka játéka. Ellenkezőleg, a «látomás» szó beilleszti ezt az elbeszélést is a kinyilatkoztatásnak abba a rendjébe, amelyet már az Ötestámentomon keresztül megfigyelhetünk. Hasonló irányban mutatnak a történet egyéb mozzanatai (felhő, mennyei hang) is. A megdicsőülés története egyike a legtöbbet vitatott evangéliumi elbeszéléseknek. Sokan úgy gondolják, hogy benne tulajdonképen a feltámadott Krisztusnak tanítványai előtt történt megjelenéséről van szó, amelyet a gyülekezeti hagyomány előre vetített Jézus földi életébe. E feltevés ellen szól azonban az a körülmény, hogy a húsvéti történetekben Jézus mindig egyedül jelenik meg, soha sincs olyan kísérete, mint itt Mózes és Illés. De az elbeszétós több nagyon szemléletes vonása is arra mutat, hogy Jézus földi életének eseményére kell gondolnuk. A történet jelentősége pedig abban van, hogy Péter és a másik két tanítvány mintegy isteni feleletet és igazolást nyer a Caesarea Filippi-i vallástételre. A hegyról lemenet fejlődik ki Jézus és a tanítványok közt az a beszélgetés, amely Illésnek, mint a Messiás útegyengetőjének eljövetele körül mozog. Jézus helyesnek mondja azt a Mai 4,5-re Ipített várakozást, amely szerint Illés eljön, mint a Messiás előfutára és «mindent helyreállít», azaz Malakiás szavai szerint, «az atyák szívét a fiakhoz hajlítja, a ifiak szívét pedig az atyákhoz» s ily módon visszaállítja Izráelnek, belső, Isten felé fordult egységét, vagy inás szóval visszaállítja az igazságot (Ámós 5, 15). Jézus hangsúlyozza, hogy az írástudók által is hangoztatott tétel beteljesedett a Keresztelő küldetésében. Ha ez utóbbinak a munkája nem hozta létre Izráelnek a «helyreállítását», azaz vallási és erkölcsi gyógyulását, úgy ennek az oka abban van, hogy őt «nem ismerték fel» t. i. isteni küldetésében, ezért nem is hajoltak meg megtérésre