Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Máté evangéliuma magyarázata - Jézus búcsúja Galileától és útja Jeruzsálembe

116 27 28 24 25 26 27 28 az embernek abból, ha az egész világot elnyeri is, de életével fizet érte ? Vagy mit adhat az ember váltságul életéért ? Mert az Embernek Fia eljön majd Atyjának dicsőségében angyalaival és akkor megfizet kinek-kinek cselekvése szerint. Bizony mondom nektek, vannak egye­sek az itt állók közt, akik nem^ízlelik meg a halált, mígnem látják majd eljönni az Embernek Fiát királyi hatalmában. Krisztus szenvedésének a bejelentéséhez mindhárom evangéliumban el­választhatatlanul hozzátartozik a tanítvány kereszthordozásáról szóló ige. Vele Jézus a tanítvány életsorsát beleágyazza messiási életművébe s annak szerves tartozékává teszi (v. ö. Kol 1,24). Máté már közölt egy a jelenlegihez hasonló tartalmú igét (v. ö. 10,38—39; 1 71 lap!). Jézus tanítványának lenni, azaz «nyomdokaiban járni) e szerinl annyi, mini «önmagái megtagadni», azaz «nem»-el mondani önmagunkkal szemben. Minden ember arra törekszik, hogy kiélje önmagái, szabad utat biztosítson önnönmagának, vágyainak és indula­tainak, elhárítson minden akadályt, mely kívánságai és reménységei elé tor­nyosul. De éppen így kerülünk teljesen a bűn szolgaságába. Mert Istentől el­szakadt önmagunk mind távolabb jut Istentől, a helyett, hogy hozzá köze­ledne Ezért mondja Jézus, hogy tanítványainak «önmagukat» kell megtagad­uiok s ezért azonos Jézus követése, önmagunk megtagadása a kereszthordo­eással, vagyis a vértanúság útjával. Önmagái csak az tagadja meg, aki ki­szakítja magát a világból s ez szükségképen azt is jelenti, hogy a világ is ki­taszítja az illetőket önmagából s a vértanúságnak a közönséges bűnösökével is összetéveszthető «keresztfáját» rakja a vállukra, azaz gyalázatos halálra jut­tatja őket. Aki ebből a halálból meg akarja menteni életét, az csúfosan pórul jár, mert minden jobb igyekezete ellenére is elveszíti életét és pedig örökké­való életéi. Aki viszont Jézus nyomdokain haladva, «Jézusért» áldozza oda életét a mártirságba, az talál csak rá eladdig veszendőben volt, de Istentől ajándékozott örökéletére. Ha a tanítvány idegenkedik ettől a kereszttől, tehát a mártírok útján járástól, azt vállalni nem hajlandó, vagy nem meri, elnyer­heti akár az egész világot is, azaz munkájának a gyümölcseként ölébe hullhat az egész világ, világraszóló sikereket érhet el akár a Krisztus igéjének a hir­detésével is, de «életével fizet érte», azaz elveszíti az örökéletet. (A szokásos fordítás «lelkében kárt vall», a szöveg félreértésén alapszik s azért hely­telen!). Hiszen nincs semmi olyan érték vagy hatalom, amivel az ember egy­szer elveszített életét ismét megválthatná. Jézus az igének azzal ad még nagyobb súlyt és nyomatékot, hogy a tanlb­vány szemét az ítéletre irányítja. A mennyei Atva dicsőségében, szolgáló angva 1 lainak körében megjelenendő Emberfia nem más, mint maga az Orrá és Krisztussá tett Jézus (Csel 2,36). ö fog ítéletet tartani a tanítvány fölött s megfizetni kinek-kinek cselekvése, egész életét betöltő magatartása szerint (v. ö. Zsolt 62, 13; Péld 24,12). Az ítéletre einlékeztetéshez járul az ígéret, hogy egyesek az ott, tehát Jézus körül álló tanítványok közül meglátják majd még az Emberfiát eljönni királyi hatalmában. Az első keresztyénség hitéhez elválaszt­hatatlanul hozzátartozott a Jézus ígéretére támaszkodó reménység, hogy leg­alább egyesek a tanítványok közül meglátják majd még az ítéletre eljövő Krisztust királyi hatalmában, mennyei dicsőségével. Ján 21,22—23 szerint az őskeresztyénségnek ez a reménysége János apostolra vonatkozolt. Amikor Máté evangéliumát írta, ez a reménység Jézus hamaros, diadalmas visszatéré­sére még eleven volt a keresztyénségben s ennek a kifejezése Jézus itt közölt igéje is.

Next

/
Thumbnails
Contents