Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Máté evangéliuma magyarázata - Példázatok

103 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 22 dát e feltevés szerint az elbeszélésbe csak a gyülekezeti hagyomány vitt bele. Mások abban az irányban keresték a történet rejtélyének a nyitját, hogy az első gyülekezet Jézus messiás-volta felőli meggyőződése alapján a zsidó messiási váradalmak értelmében azt remélte tőle, hogy mint Mózes, ő is mannát ad majd a népnek s így alkotta volna meg felőle ezt a «mythikus» «lbeszélést leginkább II. Kir 4, 42—44 alapján. Valóban, nem lehetetlen, hogy az idézett elbeszélés befolyásolta az evangéliumi elbeszélés formálását, de teljességgel valószínűtlen, hogy a gyülekezet ennek az alapján költötte volna azt. Ismét mások vándorló mesemotivumnak Jézusra való átvitelére gondolnak. De ilyen és hasonló kísérletek egymás mellé állítva csak annál jobban mutatják próbálkozásaik valószínűtlenségét. Helytelen voltuk kitűnik már abból is, hogy az újszövetségi írók számára ebben az elbeszélésben nem a csoda volt a. legfon;tosabb. Nem is valószínű, hogy az elbeszélést a csodákat költő fantázia hozta volna létre. A gyülekezet hagyománya mögött olyan eseménynek kell lenni, amely egyszeri, minden szokásos tapasztalást meghaladó rendkívüliségével mélyen bevésődött a tanítványok emlékezetébe. 14, 22—36: Jézus a tengeren jár; v. ö. Márk 6,45—56; Ján 6,15—21. Azután mindjárt utasította tanítványait, hogy szálljanak a hajóra és induljanak előre a túlsó partra, míg ő a sokaságot elbocsátja. S a sokaság elbocsátása után egyedül ment fel a hegyre, hogy ott imádk ozék. Az est beállta után egyedül volt ott. A hajó pedig már sok stádiumnyira volt a szárazföldtől, haboktól hányatva, mert a szél szembefújt. S az éjjeli negyedik őrváltás idején, a tengeren járva utóiérte őket. Amikor a tanítványok meglátták őt a teneren járni, rémület fogta el őket, s azt mondták, hogy kísértet, és félelmükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólalt azt mondván: Bátorság! Én vagyok, ne féljetek! Péter pedig válaszolva azt mondotta neki: Uram, ha Te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen! S ő felelte: Jöjj! Erre Péter kiszállva a hajóból járt a vízen és ment Jézus felé. De látva a szelet megijedt, s amikor süllyedni kezdett, hangos szóval kiáltotta: Uram, ments meg engemet! Jézus azonnal kinyújtotta kezét, megragadta őt s azt mondta neki: Kishitű, miért kétségeskedtél? S amikor beszálltak a hajóba, elcsendesedett a szél. A hajóban levők pedig leborultak előtte mondván: Bizony, az Isten fia vagy te! Mikor átkeltek, a szárazföldre, Genezáretbe értek. Az ottani lakosok pedig felismerték őt s az egész vidékre hírnököket küldtek szét, úgyhogy odavitték hozzá mind a betegeket s kérték őt, hogy legalább a ruhája bojtjait érinthessék. Mert valahányan megérintették, mind meggyógyultak. A negyedik evangélista elbeszélése szerint, — mint fentebb említettük, — a kenyércsoda után a sokaság Jézust messiási királlyá akarta kikiáltani, de ő ez elől kitért (Ján 6,14—15). Ebből a tudósításból érthetjük meg a szinoptikusok és köztük Máté elbeszélését is. Máté azt írja, hogy Jézus maga bocsátotta el a sokaságot. De Jézus könyörülete, mely a kenyércsodában jutott) kifejezésre, nem szüntette meg azt a szakadást, amely közte és a népiközt meg-