Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - Példázatok
16 17 18 19 20 21 13 14 15 15 16 t, 19 20 21 101 hozzá tanítványai s azt mondták: Puszta ez a vidék és az óra már előrehaladott. Bocsásd el azért a sokaságot, hogy elmenve a falvakba, élelmet vásároljanak maguknak. Jézus azonban azt mondotta nekik: Nincs szükség arra, hogy elmenjenek, adjatok ti nekik enni. S azok felelték: Nincs itt egyebünk, mint csak öt kenyerünk és két halunk! ö pedig azt mondotta: Hozzátok ide nekem! Azután megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjen le a füvön, majd vette az öt kenyeret és a két halat, hálát adott szemeit az égre emelve, és megtörve a kenyereket, kiosztotta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak. S mindnyájan ettek és jóllaktak, azután összegyűjtötték a megmaradt darabokat, tele tizenkét kosárral. Az étkezők száma pedig az asszonyokon és gyermekeken kívül mintegy ötezer férfi volt. A nagy kenyércsodáról mind a négy evangélista tudósít. Már ez a körülmény is mutatja, hogy az Jézus messiási működésében a tanítványok és az ősegyház megítélése szerint igen nagy jelentőségű esemény volt. A negyedik evangélium szerint a kenyércsoda jelentősége abban állott, hogy a fellelkesült tömeg Jézust messiási királlyá akarta kikiáltani, Jézus azonban a tömeg követelése elől visszavonult a hegyekbe. A szinoptikusoknál erről nem olvah sunk semmit. Máténál már eleitől fogva Jézus «visszavonulásáról» van szó Az evangélista nyilván arra gondol, hogy mikor Jézus értesült Antipás ellenséges-babonás nyilatkozatáról ív. ö. 14,1—2). kitért a fejedelem útjából. A következő elbeszélések szerint Jézus bolyong, ide-oda vándorol s olyan helyeket keres, amelyek Antipás fennhatósága alól kiestek. Nyilván így kell érteni azt is, hogy Jézus hajón a Genezáret tavának túlsó partjára megy és pedig «egyedül». De a tömeg követi őt és pedig gyalogosan, — ami nem volt lehetetlen, hiszen a csónaknak is meglehetősen a part mentén kellett haladnia. Amikor Jézus a hajóból kiszáll, már a másik parton találja a sokaságot s megesik a szíve rajta, úgyhogy vele foglalkozik és gyógyítja a betegeket. Estefelé a tanítványok figyelmeztetik, hogy bocsássa el a sokaságot. Annyira nem várnak semmi rendkívüli esemény!, hogy a népet a környező falvakba akarják küldeni, hogy ott lássák el magukat élelemmel. De Jézus azt az utar sítást adja nekik, hogy ők adjanak enni a sokaságnak: ha naphosszat ott ült Jézus lábainál s szomjazta az Igét, most testi éhségével sem lehet elutasítani. Test és lélek táplálása nem választható el egymástól. Azért Jézus terít asztalt a sokaságnak. Felhasználja a meglevő készletet, — öt kenyeret és két halat, —. s úgy. mint ahogyan az minden zsidó étkezésnél már akkor bevett szokás volt, imádsággal töri meg a kenyerei, kiosztja a tanítványoknak, akik a népnek adják továjbjb. Az evangélista leírásában nincs semmi, ami az esemény csodás jellegét kiemelné. Csak szűkszavú, szinte száraz rövidséggel említi meg Máté, hogy az étkezés végeztével, amikor a közszokássá lett előírás szerint a maradékot összegyűjtötték, tizenkét kosár telt meg kenyérdarabokkal, jóllehet mindenki jóllakott és mintegy ötezer volt az étkezők száma az asszonyokon és gyermekeken kívül. Miben állott ennek az eseménynek a jelentősége az őskeresztyénség számára? Ma hajlandók vagyunk az elbeszélés központi kiemelkedő mozzanatát abban keresni, hogy Jézus csodás módon adott enni a sokaságnak. Az első keresztyének és az evangélista is — természetesen — azon a meggyőződésen volt, hogy Jézusnak a sokaság megelégítését csodás isteni erő tette lehetővé. De
