Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - Példázatok
96 43 34 35 40 41 42 43 41 43 csikorgatás. Akkor „az igazak fénylenek majd", mint a nap, Atyjuk királyságában. Akinek füle van, halljajl 35. vs. v. ö Zsolt 78,2. — 41. vs. v. ö. Sof 1,3. — 43. vs. v. ö. Dán 12,3 A 34—35. vs.-ekben az evangélista lezárja azt a szakaszt, amely Jézus példázatait állította össze. Ismételten hangsúlyozza, hogy Jézus csak példázatokkal tanította a sokaságot. Ebben prófétai jövendölés beteljesedését ismeri fel. Az idézett hely a 78. zsoltárból való s hogy Máté prófétai igének mondja, annak az oka talán abban van, hogy a zsoltárköltőt prófétának gondolta (v. ö. II. Krón 29,30-at, ahol Ászáf, kinek neve a 78. zsolt élén található, prófétaként szerepel). — A szakasz lezárása itt azonban csak viszonylagos, (v. ö. 53. vs.) és az evangélistának alkalmat ad arra, hogy közölje 1 a konkolyról szóló példázat magyarázatát Ez a példázat közel jár az allegóriához. Ügy van felépítve, hogy minden egyes vonása eleitől fogva vonatkozással van arra, amit jelképez. Ezt a magyarázat csak még jobban kidomborítja. Mert Jézus nem annyira azt emeli ki, hogy Isten királysága milyen ellenállásra talál e világban és hogy megvalósulása összetöri a bűn világát, vagyis mindig «eszchatologikus» valóság, hanem inkább azt, hogy a példázat egyes alakjai kiknek felelnek meg Isten királyságában. A magyarázat azután főként az «aratás»-ra, azaz e világkorszak végére, pontosabban az akkor tartandó ítéletre irányítja a figyelmet. Ekkor választja el a Bíró a «búzá»-t, a «Királyság fiai»-t, vagyis az «igazak>-at a «konkoly»-tól, a «Gonosz fiai»-tól, vagyis azoktól, akik életükkel a Sátánnak szolgáltak, mert «gonoszt cselekedtek». Ez az ítélet dönt az ember végső sorsa felől: amazok a poklok «tüzes kemencéjére» kerülnek, emezek pedig fénylenek, «mint a nap», vagyis isteni dicsőség tükröződik majd rajtuk (v. ö. Mát 17,2). A példázatban a keresztyén Egyház régtől fogva Jézusnak prófétikus tanítását látja, amellyel figyelmeztet arra, hogy a gyülekezetben egymás mellett élnek az igaz és hamis tanítványok. Valószínűleg már az evangélista is így értette Jézus példázatát. Talán kimondottan az Egyházra utal az a körülmény, hogy a példázat magyarázata különbséget tesz Isten királysága és az Emberfia «királysága» közt. Az utóbbiból gyűjtik össze az angyalok az ítélet napján a botránkoztató, azaz bűnre csábító, tőrbe ejtő dolgokat (a kifejezés esetleg olyan emberekre is vonatkozhatik, akik másokat bűnre csábítanak) és a gonoszt cselekvőket. Jézus ezzel arra figyelmeztet, hogy a gyülekezetben az Ige hirdetése mellett ott van mindig a Sátán magvetése is. Ez a körülmény természetszerűleg veti fel azt a kérdést, hogy nem kell-e elsősorban Krisztusnak, de azután a tanítványnak is minden erejével arra törekednie, hogy a messiási gyülekezetet megtisztítsa a konkolytól, amint azt már a Keresztelő is várta és feltételezte, v. ö. Mát 3,12. Jézus erre a kérdésre azt a világos feleletet adja, hogy az igazak és a gonoszok szétválasztása csak 'az ítélet napján történhetik meg. Az első keresztyének számára Jézus döntése igen nagy fontossággal bírt a gyülekezet építése szempontjából és a példázat jelentősége az Egyház története folyamán csak növekedett. Éppen azért az első gyülekezetek különös fontosságot tulajdonítottak ennek a példázatnak és magyarázatának. Erre mutat a záró felszólítás is: «Akinek füle van, halijai».
