Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - Példázatok
92 10 11 12 13 14, 15 16 18,1« 20 21 22 23 Az első példázattal kapcsolatba hozza az evangélista Jézus igéit, amelyek a példázatok segítségével történő tanítás értelmét világítják meg. Gz az ige a tanítványokhoz szól, míg a példázatot az egész nép hallotta, s azoknak hallgatósága a következőkben is mindig a sokaság. Kiindulópontul annak az ellentétnek a megállapítása szolgál, amelybe a tanítványok ,a hitetlen sokasággal szemben kerültek. Az Isten királysága titokká lett s ez a titok semmiféle emberi bölcseség vagy éleslátás előtt fel nem tárul, hanem annak a megértése úgy «adatik meg», t. i. azoknak, akiknek értelmét a Lélek megvilágosítja. A tanítvány hittel tekint Jézusra s a hívő szemeket nyitja meg látásra a Krisztusban munkálkodó Lélek. Ez érteti meg Jézusnak egyebütt is hangoztatott (v. ö. Mát 25,29; Márk 4,25; Luk 8,18; 19,26), alapelvszerü mondását, hogy «akinek van, az kap és bősége lesz, akinek pedig nincsen, attól még azt is elveszik), amije van». E paradox ige azon a tényen alapszik, hogy az ember ekszisztenciájának a végső fundámentoma az, amit Istentől ajándékképen nyert. Eletünk csak abból táplálkozhatik, munkánk csak arra építhet, gyarapodásunk csak azt gazdagíthatja, amit ajándékképen nyertünk. Az emberi élet minden területére egyaránt áll ez: a természetes tehetségekre éppen úgy vonatkozik, mint az erkölcsi életfolytatásra vagy a vallásos életre. Aki Istentől nyert tehetségét szorgalmasan kiaknázza, az kap hozzá mindig új erőt, úgyhogy «bősége» van, de aki azt nem használja, vagy haszontalanul elkótyavetyéli, az mindent elveszít, azt is, amije van. Mivel a nép, amelyet Isten kegyelmének annyi ajándékával halmozott el, hitetlen, ellenséges indulattal fordul el a Krisztustól, Isten kegyelmének legnagyobb ajándékától, azért Isten királysága is érthetetlen titokká lesz előtte, látó szemekkel vak, halló fülekkel süket és elveszíti még azt is, amije volt. Akik Isten kegyelmét hitetlenül visszautasítják, azokon az ítéletté lesz. Ez nem véletlen Istennek és az embernek egymáshoz való viszonyában. Már Ezsajás próféta is tanúskodik Isten királyságának erről a rendjéről. Ez a rend szigorú célossággal valósul meg a hitetlen népen. Viszont «boldog» (a kifejezés értelmét 1. a 26—27. lapon 1) az a tanítvány, akinek szemei s fülei hite által megnyíltak a látásra és hallásra: mert a próféták, akikre Isten igéjét bízta és az igazak, akik teljes engedelmességgel szolgáltak Neki, minden vágyódásuk ellenére sem juthattak el Isten királysága titkainak meglátására, ahová pedig az olyan alacsonysorban levő tanítvány eljutott. — Az Ezs 6,9—10-ben kifejezett isteni törvényszerűség az első keresztyén gyülekezetek számára is igen fontos volt, mert megérttette vele Isten igéjének útját, királyságának rejtett dicsőségét, v. ö pl Csel 13,40-41; 28,26—27; Ján 12, 39-40. 13, 18—23 A magvetőről szóló példázat magyarázata; v. ö. Márk 4,14—20: Luk 8,11-15. ) Halljátok tehát a példázatot a magvetőről. Ha valaki hallja a Királyság igéjét s meg nem érti, eljön a gonosz s kiragadja szívéből az elvetett magot. Az ilyenre vonatkozik az útfélre esett mag. A köves helyre esett mag pedig arra vonatkozik, aki hallja ugyan az Igét s azonnal, örömmel befogadja, de annak nincs gyökere benne, hanem ideigóráig tart és ha az Ige miatt nyomorúság vagy üldöztetés éri, azonnal elbukik. A tövisek közé esett mag pedig arra vonatkozik, aki hallja ugyan az Igét, de e világ gondja és a gazdagság csalárdsága megfojtják az Igét, úgyhogy nem hoz termést. A jó földbe esett mag pedig arra vonatkozik, aki az Igét nemcsak hallja és megérti, hanem akinél az gyümölcsöt is terem, egyiknél száz, a másiknál hatvan, s ismét másiknál harminc annyit.
