Karner Károly: Halhatatlanság vagy feltámadás? (Győr, 1943)
I. Halál, halhatatlanság, feltámadás
8 Újszövetség nem szól. Pál apostol szívesen alkalmazza a Krisztusban elhunytakra azt a görög nyelvben egyébként is használatos képet, hogy „alusznak". Ha ezt a képszerű kifejezést elemezzük, akkor azt kell mondanunk, hogy aki aluszik, annak szervei dolgoznak ugyan, de érzékei, öntudata el van zárva a külvilág elől.*) Kérdés azonban, hogy ilyen „modern" képzetekkel szabad-e közelednünk ehhez a képies kifejezéshez. örök élet. A feltámadás titok. Hiszünk és reménykedünk benne, de nem módolhatjuk ki, hogy hogyan lesz s hogy mi lesz addig. Nem is ez a fontos. Döntő az a másik üzenet, melyet az Újszövetség a Krisztus megváltottainak a feltámadással kapcsolatban küld. Ezt legvilágosabban Jézusnak a Lázár sírjánál mondott szavai állítják elénk. „Én Vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is, él. És aki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal" (Ján. 11, 25—26). Másutt pedig azt mondja Jézus: „Aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy kárhozatra, hanem általment a halálból az életre" (Ján. 5, 24) Isten az életet és pedig a valódi, a romolhatatlan, az örök életet nemcsak egykor, majd a feltámadásban adja meg a Krisztus megváltottainak. Akik Krisztusban élnek és pedig a szó igazi értelmében: élnek, azokra nézve „a régiek elmultak" és „újjá lett minden": azokat Isten teremti újjá (II. Kor. 5, 17). Számukra az élet már itt, még a halálon innen megkezdődik. így biztatja Jézus a keresztfán a latrot: „Ma velem leszel a paradicsomban!" (Luk. 23, 43). így tekint Pál apostol vágyódással a mártiriuni felé: „Kíván elköltözni és Krisztussal lenni; mert ez sokkal inkább jobb" és a meghalás neki „nyereség" (Fii. 1, 21. 23). Hogyan fér meg az utolsó napon való feltámadás reménysége azzal a bizodalommal, hogy a Krisztusban elhaltak azonnal Krisztussal lesznek, vagyis részesednek az örök életben? Vájjon ellentét van-e a két gondolatkör közt? Talán úgy tetszik, hogy igen. Pál apostol azonban ezt az ellentétet nyilván nem érezte. Gondoljunk arra is, hogy a feszültség a két gondolatkör közt számunkra abból az idői távolságból származik, mely Krisztus feltámadása és ítéletre jövetele közt már eddig is eltelt s el fog telni még a mi halálunkon túl is. Kérdéses, hogy helyesen értjük-e Isten dolgait, ha gondolatainkban mindig a bizonytalanul hosszú idő képei körül keringünk. Azoknak a számára, akik „elaludtak", megszűnt az idő. Az idő csak nekünk élőknek drága „alkalmatosság", melyet „áron is meg kell *) Hasonló értelemben mondja Luther is Jónás könyvéhez írt magyarázataiban (1526-ból): „Csak jöjjön ide, aki olyan vakmerő és szeretné tudni, hogyan is áll a dolog a halottakkal. Sokan vannak, akik szívesen megkérdezték volna Lázárt, mit csinált, mit gondolt, érzett és látott, amikor négy napig a sírban volt (Ján. 11). Hasonlóan szívesen megkérdeztek volna más halottakat is, akiket Krisztus és a próféták feltámasztottak. ... Én azonban nem törődöm Lázárral és a többi halottal és egyedül az íráshoz tartom magamat. Ez pedig azt mondja: alusznak. Ügy vélem, hogy az aluvás annyira hatalmában tartja őket, hogy nem éreznek és nem látnak semmit, még sokkal kevésbbé, mint amennyit az eftiber a természetes alvásban érez. Ha pedig feltámadnak, akkor ez úgy megy végbe rajtuk, hogy nem is tudják, hol voltak." (Eri. kiad. 41, 373. lap.)
