Karner Károly: Halhatatlanság vagy feltámadás? (Győr, 1943)

I. Halál, halhatatlanság, feltámadás

7 Jézus feltámadásában is arról van szó, amiről a tavasszal megújuló természet tesz bizonyságot. A természet megújulása azt mondja, hogy a világon ugyan minden nrulandó: növényi és állati egyedek elmúlnak és elhullanak kivételt nem ismerő törvényszerűséggel. De az egész, a „világ", az „élet" maga mégis minden halálból új életre kel, „halhatatlan". Itt, a természet tavaszi újulásában van a „halhatatlanság" gondolatának a végső gyökere. Jézus feltámadása egészen mást, sokkal többet mond. Azt mondja, hogy Isten a sírba tett Jézust hfvta elő a sírból és támasztotta új, halál felett diadalmas, romolhatatlan (ha úgy tetszik: „halhatatlan") életre. Azt a Jézust, akit „gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek, az Isten feltámasztotta, a halál fájdalmait megoldván" — mondja Péter apostol pünkösdi beszédjében (Csel. 2, 23—24). A természet minden tavasszal a saját belső törvényszerűségéből újul meg. Ugyanez a törvény mondja azt is, hogy minden egyedi életnek el kell pusztulnia a halálban és többé nem kelhet új életre. A húsvét csodája viszont azt hirdeti, hogy Isten — a természet minden törvényszerűségével ellentétben — új életet adott a megfeszített és eltemetett Jézusnak. Ügy is kifejezhetjük ezt: a golgotai kereszt Jézus életében is utat enged a mulandóságnak és halálnak, szentesíti a természet törvényét: „minden test fű" (Ezs. 40, 6). A húsvét azt üzeni: Istennek hatalma van a természet fölött, Ő „nem holtaknak, hanem élőknek Istene" (Mát. 22, 32), a halálból is tud életre kelteni. De egyedül csak Ö tud a halálból életre kelteni. Sem a természetben rejlő csodálatos törvényszerűségnek, sem a mi emberi erőnknek vagy tudományunknak nincs erre semmiféle módja. A feltámadás reménysége. 4. Krisztus feltámadásának az értelme és a célja nem önmagában vagy aZ isteni csoda megmutatásában van, hanem a Golgotán szerzett váltság jut benne teljességre. A feltámadott Krisztus a „második Ádám", egy új emberiség elindítója: Krisztus „zsengéjök" lett azoknak, akiknek „elváltoztatja a nyomorúságos testét, hogy hasonló legyen az ő dicsőséges testéhez" (Fii. 3, 21). Krisztus feltámadása záloga Isten kegyelmének és a mi feltámadásunknak. Az Újszövetség ezt két gondolatkörben állítja elénk. Egyfelől a feltámadásról azt olvassuk: „Ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképen az Isten is előhozza azokat, akik elaludtak a Jézus által vele együtt". „Feltámadnak először, akik meghaltak volt a Krisztusban; azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Ür elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk" (I. Thessz. 4, 14—17). Pál apostol szavai szerint Jézus feltámasztja feltámadásának titokzatos erejénél fogva azokat, akik az Ő iránta való hitben haltak meg és elragadja az utolsó napon élők közül a Vele való boldog életbp azokat, akik Benne hisznek. Ugyancsak Pál apostol mondja azt is, hogy „a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot" és hogy „a halottak feltámadnak romolhatatlanságban" (I. Kor. 15*50. 52). A feltámadásban új, romolhatatlan testet nyerünk, hasonlót a megdicsőült Krisztus testéhez. (Fii. 3, 21). De mi van a halottakkal addig, amíg fel nem támadnak? Erről az