Karner Károly: Halhatatlanság vagy feltámadás? (Győr, 1943)
II. „A lélek halhatatlansága."
19· szempontjából a Harmati által felhozott ószövetségi helyek semmit sem mondanak, de részben tanúskodnak arról, hogy a zsidóságban is voltak, képzetek a halál utáni létről. Erre vall a „seol", azaz „alvilág 1', „halottak birodalma" képzete is. Azonban a „seol"-ban a „lelkek" erőtelen „árnyak", „csendességben" vannak, hallgatnak és nem dicsőítik Istent (v. ö. Pl. Ezs. 14, 9; Zsolt. 115, 16—18; Zsolt. 6, 6). Azt, amit az Ószövetség a seolról és a halottakról mond, nem szabad összekeverni a lélek halhatatlanságával. Jellemző és a mi szempontunkból is tanulságos, hogy a lélek halhatatlanságának a képzete azonnal jelentkezik a görög szellemi befolyás alatt levő zsidóság irataiban, így nevezetesen a „Salamon bölcseségében". „Az igazak lelkei Isten kezében vannak, — olvassuk itt (3, 1—4), — s nem érinti őket kín. A balgatagok véleménye szerint meghaltak és bántalmazásnak tetszett az elköltözésük, elpusztulásnak a tőlünk való távozásuk. Pedig békességben vannak." Ezt azonban a könyv szerzője csak azért írhatja, mert nála is felbukkan az ősrégi orphikus-platonikus képzet, hogy a test a lélek börtöne vagy sírja: „A halandó test teher a lélek számára", — olvassuk (9, 15). Az Újszövetség és a „halhatatlanság". 6. Aki nem egészen színvak a bibliai iratok gondolatvilágával szemben, az hamarosan észreveheti, hogy mennyire elüt az elgörögösödött zsidóságnak a gondolatvilága a Bibliáétól. 7) Az Újszövetség sem ennek az elgörögösödött zsidóságnak a gondolatvilágát folytatja, hanem az Ószövetség talaján áll. Ezt nemcsak Jézusra vonatkozólag kell megállapítani, hanem Pál apostolra, sőt János evangélistára is, noha az utóbbinál leginkább szoktak hellenisztikus gondolatmeneteket keresni. 8) Sehol sem találkozunk az Újszövetségben azzal, hogy annak írói a lélek halhatatlanságának a görög filozófiából (és vallásosságból) ismert tanát vennék át, vagy elevenítenék fel. Ez az Újszövetség számára azért is lehetetlen, mivel hiányzik belőle a görög gondolkodás alapján később kialakított dichotomia. Ez utóbbi szerint a lélek és a test egymástól különböző és egymáshoz képest önálló szubsztancia. 9) Pontosabban a lélek e szerint a gondolkodás szerint lényünk nemes, isteni része, a test pedig a gyarló, mulandó és. bűnös rész. halhatatlanságát belemagyarázni a szövegbe. Az Eichrodtra való hivatkozás pedig egyenesen megtévesztő, mert azt a látszatot kelti, mintha Eichrodt Harmatit igazolná, holott éppen fordítva áll a dolog. Eichrodt az ellenkezőjét mondja annak, mint amit Harmati próbál bizonyítani. Eichrodtot egyébként nem lehet avval gyanúsítani, hogy szektáriusan elvakult ebben a kérdésben. Ellenkezőleg, éppen Eichrodt ótestámentomi teológiája igyekezett újból nyomatékosan érvényesíteni az egyházias szempontokat. Ugyanígy ítél Köhler: „Theologie des Alten Testaments" 1936, 128. k. lpk. is. 7) Ezt egyebek közt felismerte — régen Barth és Stange előtt — már Feine is, akire mint egyik legfőbb tekintélyre Harmati különös előszeretettel hivatkozik: ő is különbséget tesz a görög halhatatlansági gondolat és az Újszövetség feltámadáshite közt. V. ö. „Theologie d. NT's", 3. kiadás, 1919, 451. lap (a későbbi kiadásokban Feine e helyen rövidített). 8) Éppen János evangéliumával kapcsolatban hangsúlyozza ezt Feine az id. h. β) A „szubsztancia" azonban nem „anyag", mint ahogy Harmati gondolja, id. h. 19. lapon a Luther-idézet fordításánál. — A fentebb elmondottak nem úgy értendők, mintha az Újszövetség gondolkodása nem volna
