Karner Károly: Halhatatlanság vagy feltámadás? (Győr, 1943)
II. „A lélek halhatatlansága."
20 Az egész ember „hústest". Az ember az egész Újszövetség számára mindig osztatlan egészet •és egységet alkot. A legvilágosabban ezt Pál apostolnál a „sarx" („hústest") fogalma mutatja. A Krisztuson kívül élő ember a maga egészében „hústest": bűnei nem testiségének, gyarlóságának vagy múlandóságának, hanem az Isten iránti engedetlenségnek a folyományai. A bűn nemcsak a testet rontja meg, hanem az egész enjbert. Ennek következtében az ember számára nem „megváltás" és nem is „megtisztulás", ha a testiség „börtönéből" kiszabadul, vagyis meghal. Keresztyén értelemben megváltásra '>z egész embernek, tehát testnek és léleknek egyformán szüksége van, mert nincs különbség bűnösség tekintetében test és lélek között. Ezt ismerte fel Luther is, amikor hangsúlyozza, hogy hústest („Fleisch", görögül „sarx") mindaz, „ami hústestből született, az egész ember testestül-lolkestül, 'értelmével és minden érzékével együtt". 1 0) Ezt fejezi ki avval is, hogy a tulaj donképen döntőek „a szívnek ama nagyon is f.'nom és mélységes bűnei", „a gyökeres, teljesen elrejtett bűn". 1 1) Ezért az egész embert illető, őt a bűn, halál és kárhozat hatalmából kiszabadító megváltás csak akkor válik teljessé, ha Isten az embert újjáteremti, ha a jelenlegi tönkretett és eljátszott élete helyett új, valóságos és örökkévaló életet ad íeki. Éppen ez történik meg az Üjszövetség szerint a feltámadásban. Ezzel szemben egészen más a helyzet a halhatatlanság gondolatkörében ott, ahol az ember két egymástól független részből, testből és lélekből áll, és ahol a „megváltás" elengedhetetlen feltétele a test és lélek különválása, a halál. A lélek halhatatlanságának a képzete is kapcsolódhatik •a „megváltás" fogalmával. Platón is beszél arról, hogy az ember beteg lelkének szüksége van „ápolásra", „gyógyításra", sőt „megváltásra". Ezt Platón szerint a filozófia viszi véghez. Ez tisztítja meg a lelket a szennyes indulatoktól. A görög vallásos gondolkodás is ismer hasonló képzeteket, különösen a Platonra nagy befolyást gyakorló orphikusoknak a körében találkozunk a túlvilági bünhődésnek a gondolatával (Tantalos, Sysiphos, Danaidák, stb.). Azonban a döntő különbség egyfelől az, hogy itt mindig csak „tisztulás"-ról lehet szó, még akkor is, ha ez végtelen. Hiszen a halhatatlan, önmagában változhatatlan lélek bűnhődhetik ugyan, de megújulásra, újjáteiemtetésre nincs és nem is lehet szüksége, de nincs is rá módja. Másfelől pedig a megváltás ebben a gondolatkörben valamilyen formában mindig az embernek, ill. a léleknek magának a műve: erényei, ill. bűnei szerint részesül megváltásban. Annál, ami a halhatatlan lélekkel történik, végeredményben Isten feleslegessé válik. Könnyű átlátni, hogy a lélek halhatatlanságának a képzete ezen a ponton ellentétbe kerül a keresztyén Váltság-hittel. Mert ez az utóbbi a váltságot egyedül és kizárólagosan Isten művének tudja. dicho-, ill. trichotomikus. De ez más dichotomia, mint a görög. Pontosabban talán így lehetne (röviden és némileg kiélezve) megjelölni a különbséget: A görög gondolkodásban gyökerező dichotomia a „test" és a „lélek" fogalmaival szubsztanciákat jelöl meg. Az Üjszövetség dicho-, ill. trichotomiája pedig a „test", ill. „hústest", továbbá „psyche" és „pneuma" képzeteivel emberlétünk funkcionális adottságait nevezi meg. , 0) A Római levélhez írott híres előszavában, erl. kiad. 63, 126. lap. ") V. ö. v. Walter: Die Theologie Luthers,' 1940, 155. lap.
