Karner Károly: Halhatatlanság vagy feltámadás? (Győr, 1943)

II. „A lélek halhatatlansága."

17 tudomány kutatásai. Ezek arról tanúskodnak, hogy pl. a lelki élet sok jelensége szigorúan az agykéregnek bizonyos tájaihoz van kötve, úgyhogy ha ezek az agyrészek megsérülnek vagy elpusztulnak, akkor ezek a lelki funkciók is megszűnnek. Ezek a megfigyelések kísérletileg támasztják alá azt a tételt, hogy a léleknek a testtől független élete nincs. A mult század közepe óta a lélek halál utáni további élete szempontjából jelentőséget nyert a spiritizmus. Kétségtelen, hogy a spiritizmus jelenségeit nem lehet azzal elintézni, hogy arra a rengeteg hiszékeny tévedésre, önámításra és részben naiv, jóindulatú, részben körmönfont csalásra utalunk, amely e körökben állandóan előfordul és kísért. Ennek ellenére a spiritizmus a lélek halál utáni életének, különösképen pedig a lélek halhatatlansága tudományos bizonyítása szempontjából jóformán használhatatlan. A spiritizmusban tapasztalt jelenségek ugyanis egzakt és ellenőrizhető tapasztalásnak bajosan vethetők alá, így igen sokszor önmagukban, mint jelenségek is kérdésesek. Ehhez járul még, hogy sokszor különféle értelmezésekre adnak lehetőséget. Ezért a tudományos bizonyítás szempontjából legtöbbször egyáltalán nem értékesíthetők. A keresztyén hit szempontjából hasonló a helyzet. Hitünk arra kényszerít bennünket, hogy minden jelenséget és tapasztalást komolyan megvizsgáljunk s azt, ami jó, megtartsuk. De ha ilyen szempontból próbáljuk a spiritizmus jelenségeit megvizsgálni, akkor igen sok esetben egyenesen az elé a megdöbbentő kérdés elé kerülünk, hogy vájjon nem egyenesen ördögi megnyilatkozásokkal állunk-e szemben. Ha pedig ez a kérdés általában felvetődik, — aminthogy e jelenségek természeténél fogva a keresztyén hit keretein belül fel kell vetődnie, — akkor a spiritizmus a lélek halhatatlanságának az igazolása szempontjából máris nagyon sokat veszít, sőt majdnem hogy használhatatlanná válik. Mindezek a megfigyelések és megfontolások a mellett tanúskodnak, hogy a lélek halhatatlanságának a tétele tudományosan sem nem igazolható, sem meg nem cáfolható. Természetesen vannak ma is igen komoly, nem a keresztyén hit alapján álló filozofusok és egyéb kutatók, akik valamilyen formában vallják a lélek halhatatlanságának, vagy még inkább általában a halhatatlanságnak a hitét. Erről nem szabad megfeledkeznünk. Ebben az esetben is meg kell azonban állapítanunk, hogy a „halhatatlanság" fogalma számukra általában egész más képzettartalommal telítődik, mint egykor, amikor legalább is az egyházias gondolkodásban hozzásimult, ill. azonosult a bibliai örök élet reménységével. Ez megnyilatkozik abban is, hogy a halhatatlanság képzetének ez a modern formája egyre inkább elválasztódik még attól a csökevényes vallásos gondolattól is, hogy az a szerint lesz osztályrésze az embernek, hogy mennyire volt erényes a földi élete. A halhatatlanság képzete így nemcsak a vallásos tartalmától üresedik meg, hanem „felszabadul" az erkölcsi előfeltevésektől is és úgy jelentkezik, mint az embernek önmagában meglevő, egzisztenciájából adódó, ahhoz elválaszthatatlanul hozzátartozó adottsága. Ha ma az emberek és részben a közgondolkodás ragaszkodik a lélek halhatatlansága, vagy még inkább a halhatatlanság általános képzetéhez, akkor a halhatatlanságnak nem a régi egyházias, hanem ez a modern vallástalan és erkölcsi tartalmától megfosztott gondolata lebeg a szeme előtt. Nálunk is így van: igen sokan vannak éppen értelmiségünkben, akik