Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

III. rész. A teológiai tudományok - I. szakasz. Az írásmagyarázati teológia - 2. fejezet. A Szentírás, mint az írásmagyarázat tárgya

jának a vérünkbe átment hatása alatt szoktuk meg, hogy a Szent­írást is beleillesszük egyéb ránk maradt régi irodalmi termékek és kútfők sorába s ezekhez hasonlóan vizsgáljuk azokat a tör­téneti és filologiai kutatásnak más kútfők vizsgálatánál is bevált módszerei szerint. Sőt tulajdonképen sokszor úgy volt, hogy a történeti kutatás módszereit akárhányszor a Szentíráson pró­bálták ki először. így vizsgálták a Bibliában foglalt iratokat mint történeti kútfőket a „hitelességük" szerint; hogy t. i. az egyes iratok szerzőjére és keletkezésére vonatkozó egyházi hagyomány megbízható-e. De ugyancsak vizsgálták az egyes iratokat a ben­nük foglalt tudósítás vagy elbeszélés „hitelessége" szerint is, tehát pl. hogy az evangéliumokban elbeszélt történet vagy Jézus szavai, vagy a prófétáknak tulajdonított beszédek „hitelesek-e". Ennek a szemléletnek a során lett az Ószövetség Izráel vallása és története kútfőjévé, az Újszövetség pedig a keresztyénség keletkezésének a legfontosabb forrásgyűjteményévé, dokumen­tumává. 1 7 A Szentírás történeti szemlélete rendkívül nagyjelentőségű és értékes eredményeket érlelt. Ezeket az eredményeket a teo­lógiai kutatás nem nélkülözheti, jelentőségüket nem csökkent­heti, de nem is nagyíthatja. Ennek a kutatásnak a nyomán tárult fel előttünk Izráel története és vallásának a kifejlődése, törté­neti alakulása, amennyire az általában történeti kutatással meg­ismerhető. Ugyanez a történeti kutatás igyekezett megragadni Jézus történeti személyét, amikor beleállította népe környeze­tébe, feltárta azokat a teológiai, társadalmi és gazdasági viszo­nyokat, melyek közepette működött. Ugyanúgy igyekezett a történeti kutatás felderíteni a keresztyénség keletkezését: az egyház .megalakulását, legkorábbi történetét, viszonyát a kora­beli zsidósághoz, kapcsolatait az egykorú pogány vallásokkal, a társadalmi és gazdasági viszonyokkal. Mindennek révén ma jóval világosabban látjuk pl. Jézus igehirdetésének a történeti előfeltételeit és hátterét, de egyúttal eredeti értelmét is, mint néhány emberöltővel ezelőtt. Ugyanígy egészen más, sokkal összefüggőbb és szemléletesebb ismereteink vannak az őskeresz­tyénség kialakulásáról és életéről, Pál apostolról és teológiájáról, stb. Mindezek a kutatások nemcsak történeti szempontból jelen­tősek, hanem alapvetően fontosak az egyház és igehirdetése te­kintetében is. Ez a történeti kutatás segített hozzá bennünket ahhoz, jhogy jobban megismerjük és jobban meg tudjuk érteni pl. az ószövetségi „törvény" értelmét, a próféták alakját és üze­netét. Ugyanez a helyzet Jézus evangéliumánál és az apostoli kérügmánál is. Ennek ellenére a történeti kritika alkalmazása a Szentírásra súlyos belső harcokat eredményezett a keresztyénségben, első­sorban a protestáns egyházakban, amelyeknek a teológiai kuta­96

Next

/
Thumbnails
Contents