Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

III. rész. A teológiai tudományok - I. szakasz. Az írásmagyarázati teológia - 2. fejezet. A Szentírás, mint az írásmagyarázat tárgya

tásában a történeti szemléletmód elsősorban és töretlenül érvé­nyesült. Gondoljunk csak azokra a szenvedélyes vitákra, ame­lyeket Strausz Dávid és Renan Jézus-könyvei, 1 8 vagy Baur Fer­dinánd és a tübingeni iskola tételei Pál apostol leveleinek a hi­telességére vonatkozólag idéztek elő. Ilyen széles köröket meg­mozgató ügy lett még ennek a századnak az elején a „Babel— Bibel-vita" is. 1 9 Ezeknek a belső harcoknak az oka abban volt, hogy a gyülekezet úgy érezte: a történeti kritika és a történeti szempont alkalmazása veszélyezteti a Szentírás kinyilatkoztatás­tartalmát és ezzel együtt a gyülekezet hitét. Amíg tehát a tör­téneti szempont alkalmazása egyfelől kétségkívül rendkívül nagyjelentőségű történeti eredményeket érlelt, addig másfelől súlyosan megzavarta a gyülekezetek életét. Az a belső válság, amelyet a történeti szemléletmód a gyü­lekezetben— és a teológiában is — felidézett, szorosan össze­függ a „modern teológiával" és annak Szentírás-szemléletével, amelyről utóbb lesz szó. Azonban már itt rá kell mutatnunk arra, hogy ennek a válságnak tulajdonképen kettős oka van. A történeti szempont számára 1. érthetetlen volt Jézusnak az az igénye, amely szerint ő az „Emberfia" és „Isten Fia"; 2. elfogad­hatatlan volt az a tudósítás, amely Jézus istenfiúi igényével csodákat kapcsolt össze, sőt azt hirdette, hogy Jézus feltámadt a halálból. Jézus személyének a titka, melyet az Emberfia és Isten Fia megjelölések csak sejtetnek, a történeti szemlélet számára lélek­tani rejtély, Jézus „messiási öntudatának" a kérdése volt. A Jézus-élete-kutatás ezt a rejtélyt nem tudta megoldani, sőt any­nyira nem tudott ahhoz hozzáférni, hogy a hosszadalmas tudo­mányos viták eredményeképen kérdésessé lett Jézus elmebeli egészsége: 2 0 nyilván olyan „eredmény", amely magát az egész kutatási eljárást mintegy ad absurdum vitte. Mert ha „hihetet­len" Jézusnak az igénye, amennyiben Jézus nem volt elmebeteg, akkor még „hihetetlenebb", hogy elmebeteg ember tudott volna úgy tanítani, ahogy Jézus tanított és olyan történeti hatásokat elindítani, amilyeneket vitathatatlanul elindított. A csodák és főként Jézus feltámadása a tudósítások szerint megtörtént események, holott a történeti kritika számára, amely csak a racionális világképbe beillő eseményeket fogad el történeti valóságnak, ezek az „események" meg sem történhettek, azért a rájuk vonatkozó tudósítások „legendák". Ennek az ítéletnek a megalkotásával azonban a történeti kutatás nyilván túllépi illetékességét: olyan mértéket és olyan szempontokat alkalmaz forrásainak a vizsgálatánál, amelyek azoknak a történeti meg­ragadására és feltárására alkalmatlanok. A racionális történeti szempont és kritika t. i. csak a racionális történet megragadására 7 Bevezetés a teológiába. 97

Next

/
Thumbnails
Contents