Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)
III. rész. A teológiai tudományok - I. szakasz. Az írásmagyarázati teológia - 2. fejezet. A Szentírás, mint az írásmagyarázat tárgya
tásában a történeti szemléletmód elsősorban és töretlenül érvényesült. Gondoljunk csak azokra a szenvedélyes vitákra, amelyeket Strausz Dávid és Renan Jézus-könyvei, 1 8 vagy Baur Ferdinánd és a tübingeni iskola tételei Pál apostol leveleinek a hitelességére vonatkozólag idéztek elő. Ilyen széles köröket megmozgató ügy lett még ennek a századnak az elején a „Babel— Bibel-vita" is. 1 9 Ezeknek a belső harcoknak az oka abban volt, hogy a gyülekezet úgy érezte: a történeti kritika és a történeti szempont alkalmazása veszélyezteti a Szentírás kinyilatkoztatástartalmát és ezzel együtt a gyülekezet hitét. Amíg tehát a történeti szempont alkalmazása egyfelől kétségkívül rendkívül nagyjelentőségű történeti eredményeket érlelt, addig másfelől súlyosan megzavarta a gyülekezetek életét. Az a belső válság, amelyet a történeti szemléletmód a gyülekezetben— és a teológiában is — felidézett, szorosan összefügg a „modern teológiával" és annak Szentírás-szemléletével, amelyről utóbb lesz szó. Azonban már itt rá kell mutatnunk arra, hogy ennek a válságnak tulajdonképen kettős oka van. A történeti szempont számára 1. érthetetlen volt Jézusnak az az igénye, amely szerint ő az „Emberfia" és „Isten Fia"; 2. elfogadhatatlan volt az a tudósítás, amely Jézus istenfiúi igényével csodákat kapcsolt össze, sőt azt hirdette, hogy Jézus feltámadt a halálból. Jézus személyének a titka, melyet az Emberfia és Isten Fia megjelölések csak sejtetnek, a történeti szemlélet számára lélektani rejtély, Jézus „messiási öntudatának" a kérdése volt. A Jézus-élete-kutatás ezt a rejtélyt nem tudta megoldani, sőt anynyira nem tudott ahhoz hozzáférni, hogy a hosszadalmas tudományos viták eredményeképen kérdésessé lett Jézus elmebeli egészsége: 2 0 nyilván olyan „eredmény", amely magát az egész kutatási eljárást mintegy ad absurdum vitte. Mert ha „hihetetlen" Jézusnak az igénye, amennyiben Jézus nem volt elmebeteg, akkor még „hihetetlenebb", hogy elmebeteg ember tudott volna úgy tanítani, ahogy Jézus tanított és olyan történeti hatásokat elindítani, amilyeneket vitathatatlanul elindított. A csodák és főként Jézus feltámadása a tudósítások szerint megtörtént események, holott a történeti kritika számára, amely csak a racionális világképbe beillő eseményeket fogad el történeti valóságnak, ezek az „események" meg sem történhettek, azért a rájuk vonatkozó tudósítások „legendák". Ennek az ítéletnek a megalkotásával azonban a történeti kutatás nyilván túllépi illetékességét: olyan mértéket és olyan szempontokat alkalmaz forrásainak a vizsgálatánál, amelyek azoknak a történeti megragadására és feltárására alkalmatlanok. A racionális történeti szempont és kritika t. i. csak a racionális történet megragadására 7 Bevezetés a teológiába. 97
