Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

II. rész. A keresztyén teológia - 8. fejezet. A teológia „tudományos" jellege

dománynak is konfesszionális jellege van. A helyesen értelmezett egyháziasság és konfesszionalizmus azonban nem lehet és nincs is a „tudományosság" rovására. A tudományosság rovására volna a konfesszionalizmus akkor, ha a kutatás tudatlanul vagy tudatosan azt a célt látná maga előtt, hogy valamely dogmát vagy egyházi magatartást mindenképen igazoljon. Olyan egyháztörténeti kutatás pl., amely igazolni akarná az inkvizíció kegyetlenségeit, a vallásháborúk pusztításait vagy megtévedt egyházi vezetők bűneit, nem érdemelné meg a teológiai tudomány nevét. Az ilyen magatartás, amely a tudományos kutatás során felekezeti érdekből elkendőzi az igazságot vagy pedig szépíti azt, ami erkölcsi tekintetben nem menthető, a tudományos igazság-keresésnek és a tudományban is megkívánt erkölcsi magatartásnak megy a rovására. • A helyes értelemben vett konfesszionalizmus azonban éppen ezeknek a hibáknak az elkerülésére törekszik. A teológiai tudomány egyháziassága ugyanis azt jelenti, hogy az ismerés végső alapelve az egyháziasan formált hit. A hit pedig, ha igazi hit, akkor mindig az igazi valóság megismerésére törekszik. Nem fél a valóságtól, akkor sem, ha pl. valamely magatartást vagy jelenséget el kell ítélnie. Ellenkezőleg, az igazi hit a megismerésben is Istennek akar szolgálni. Ezért a valóság őszinte feltárásában is meghajol Istennek az ítélete előtt, amellyel lesújt minden emberi bűnre és gonoszságra. Ez a hit tudja azt is, hogy Isten hatalma és kegyelme fölötte van mindannak, amit kutató tekintetünkkel el tudunk érni. Ez az alázatos hit és őszinte igazságkeresés teszi lehetővé a saját egyházát szerető és annak hitében élő teológiai kutatónak, hogy emberi előfeltevésektől, elképzelésektől és dogmáktól függetlenül igyekezzék megismerni a valóságot a maga „objektív" adottságában. Ezért a hit mindig magában hordozza az igazság megismerésére vágyó őszinteséget, az igazi ismeréshez szükséges „kritikát" és azt a bátorságot, mely nemcsak a vizsgált kérdéssel, hanem önmagával szemben is felveti az igazság kérdését. Ez pedig annyival inkább is áll, mivel éppen a hit tudja azt, hogy minden valóságismerésünkre nézve is helytálló az apostol szava: „Rész szerint van bennünk az ismeret" (1. Kor. 13, 9). Ugyanez áll hitünkre is: annak is egyre inkább kell tökéletesednie az Isten ismeretében és az iránta való engedelmességben. A hitnek állandó törekvése az, hogy ne elképzelt és előfeltevésektől formált valóságot lásson meg, hanem az igazi valóságot ragadja meg és vegye fel magába és mint ilyet ismerje meg. Ez a teológiai tudomány feladata is. 84