Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

II. rész. A keresztyén teológia - 8. fejezet. A teológia „tudományos" jellege

Az egyház és a teológiai kutatás szabadsága A teológiai tudomány egyházias jellege azt is jelenti, hogy a teológia munkája szerves része az egyház szolgálatának. Az egyházi szolgálat elkötelezettsége természetszerűleg kijelöli azo­kat a határokat, amelyek közt a teológia a maga munkáját végzi. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy az egyház — pontosabban az egyház konkrét vezetői, — akár a maguk előírásával, akár valamely dogmával, akár pedig egyházi cenzúrával megszabják a teológiai kutatás munkáját, tendenciózusan irányítsák annak menetét, meghatározzák annak eredményeit, különösen is előze­tesen és a kutatástól függetlenül állapítsák meg, döntsék el, vagy minősítsék helyesnek ill. helytelennek a teológiai kutatás me­netét és eredményeit. Az egyháztörténet folyamán ilyen maga­tartással nem egyszer találkozunk. Nem is olyan régi példa erre a római egyháznak az a döntése, amely tilalmazta, hogy ka­tolikus tudósok 1. Jn. 5, 7-ben az ü. n. „Comma Joanneum" eredetiségét kétségbevonják. 3 8 Ilyen eljárás valóban gátolja a teológia tudományos munkáját, sőt adott esetben veszélyeztet­heti a teológiai munka tudományos jellegét. A protestáns teológia nemcsak küzd a teológiai tudomány­nak ilyen megkötöttsége ellen, hanem ragaszkodik is ahhoz, hogy a teológiai kutatás teljesen a saját belső előfeltételeinek a kere­tében folyjon. Minden olyan magatartás, amely nem tárgyszerű szempontokkal igyekszik megkötni a teológiai tudomány mun­káját, nemcsak a tudományos kutatásra, hanem magára a ke­resztyén hitre is káros és megszűkiti azt. A teológiai tudomány eleven csak akkor lehet, és szolgála­tát az egyházban helyesen csak akkor teljesítheti, ha a teológiai tudomány művelője tudatosan és elevenen benne él a keresz­tyén hit közösségében és osztozik a gyülekezet minden egyes tagjának a hitvalló szabadságában. Ez a hitvalló szabadság nem­csak az egyház tanításához fűző lelkiismeretbeli kötöttséget je­lent, hanem magában foglalja a kritikát is, még pedig -a kriti­kát az egyházon, annak berendezkedésein és intézményein is. Sőt magában foglalja ez a hit azt a kritikát is, mely az egy­ház tanítását állandóan hozzá méri a Szentíráshoz, mint az is­teni kinyilatkoztatás eszközéhez, a tulajdonképeni és végső zsi­nórmértékhez. Természetes, hogy ugyanakkor α teológia és a teológiai ku­tatás is az egyház kritikájának a mértéke alatt áll. Noha ezt a kritikát az egyház ismét csak a teológia segítségével tudja gya­korolni, mégis ez a kritika védi meg az egyházat attól, hogy egyes kutatók szubjektivizmusa a tudományos kutatás belső függetlenségének és önállóságának az örve alatt tévútakra ve­zesse az egyházat. 85

Next

/
Thumbnails
Contents