Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)
II. rész. A keresztyén teológia - 8. fejezet. A teológia „tudományos" jellege
kötelező és kegyelmével megújító kinyilatkoztatása hitet ébreszt, ez a hit lélektani valóság is és — mint vallásos magatartás — objektív valóságot is létesít. De a kinyilatkoztatás nem oldódik fel a hitben, hanem akkor is transcendens valóság marad, amikor bennünket formál és ebben a világban létesíti azt az egyházat, amely — noha szociológiai képlet, — mégis társadalmi adottságának a formájában ennél többet, t. i. Isten Lelkének az állandó munkaterét rejti magában. Ez az oka, hogy a teológiai tudománynak más a viszonya a „tárgyához", mint egyéb tudományágaknak a saját vizsgált „tárgyukhoz". A kutatónak és a vizsgált „tárgy"-nak a viszonya minden tudományban kettős. Egyfelől a kutató ismerésének az anyagát tudományos munkamódszereivel megismerni és a megismerésen keresztül elsajátítatni igyekszik. Másfelől pedig kutatásának tárgya a kutatót is „megragadja", érdeklődését leköti és így szellemét formálja és gazdagítja. A teológiában azonban a kutatásnak ez a kettős viszonyulása ismerési tárgyához egészen sajátos módosulást szenved. A teológus nemcsak „érdeklődik" vizsgálódásainak és kutatásának a „tárgya" iránt, mely előtte Isten igéjének, az egyháznak, mint történeti valóságnak, az egyház tanításának és az egyházi szolgálatnak a sokrétű és sokszínű formájában jelentkezik, hanem mindig „érdekelt" is a „tárgyában". Ezt az „érdekeltséget" fejezi ki más szóval az a megállapítás, hogy a teológus tudományos munkájában is a hit előfeltétele mellett dolgozik. A hitnek ez az előfeltétele azonban a másik oldalon azt is jelenti, hogy a teológus a maga tudományos ismerő tevékenységében sem sajátítja és sajátíthatja el ismerésével kutatásának a „tárgyát", hanem ellenkezőleg mindig ő maga marad e ,,tárgy"-nak a foglya. A teológiai ismerési folyamatban, is mindig „alany" marad Istennek Krisztusban minket megszólító igéje, soha sem szolgáltatja ki magát nekünk, hanem megőrzi objektív függetlenségét és minket formáló erejét, úgyhogy mi magunk válunk a kinyilatkoztatásnak, mint isteni cselekvésnek a formált „tárgyai"-vá. Ezért a teológiai tudománynak a hit előfeltételével létrejött „ismerése" mindig „egzisztenciális" ismerés, vagyis olyan ismerés, amely, egész emberi valónkat, egzisztenciánkat, hitünket és életünket formálja és hatalmában tartja. Ezzel összefügg a másik alapvető mozzanat is, amelyre itt röviden rá kell mutatnunk. Amikor a modern teológia tudományos jellegét oly módon igyekezett biztosítani, hogy átvette korának immanens tudományfogalmát és ahhoz alkalmazkodott, akkor átvette az ennek a tudományfogalomnak megfelelő tudo6 Bevezetés a teológiába.