Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

I. rész. „Teológus" és „teológia" - 1. fejezet. A lelkészi „hivatás"

Ilyen hívással hívja el és választja ki Isten Krisztus által a gyülekezet minden tagját, hogy „tanítvány" legyen, elhívásához méltóan járjon ós sok gyümölcsöt teremjen (1. Kor. 7, 17; v. ö. Fii. 1, 27; Kol. 1, 10; 1. Tessz. 2, 12). Így hívja el Krisztus különös értelemben is szolgáit, mindenek előtt apostolait, akik mint Pál, „Jézus Krisztus szolgái, elhívott apostolok" (Rm. 1, 1). így hívja el „szent hívással" (2. Tim. 1, 9) a prófétákat, azután az evangélistákat, a tanítókat és pásztorokat is, akiket a gyülekezeteknek „ad" és „rendel" (1. Kor. 12, 28; Ef. 4, 11). Egyházunkban az u. n. ó-protestáns dogmatikusok

2 különbséget tettek Isten ,,közvetlen" és „közvetett elhívása" („vocatio immediata" és „vocatio mediata") között. „Közvetlenül" — tehát az egyház közvetítése nélkül — hívta el Isten egykor a prófétákat és apostolokat. „Ma" azonban,· tehát az egyház jelen korában, — hangsúlyozták, — Isten mindig és kivétel nélkül csak közvetve, vagyis az egyház közvetítése által hív el szolgálatra. Még nem szolgálatra elhívás tehát az, ha valaki az ige által érintve kedvet, hajlandóságot vagy esetleg egyenesen indítást (talán szinte kényszerítő erejű indítást) érez az ige hirdetésére, Isten országa terjesztésére, a „szolgálatra". A szolgálatra elhívás akkor következik be, amikor az egyház, mint Krisztus teste szolgálatra rendeli azokat, akiket „jó tanúbizonyság" alapján erre alkalmasnak ítél (1. Tim. 3, 7). A szolgálat Krisztus egyházában tehát valóban nem egyéni vállalkozás, magunk által választott munkakör vagy életpálya, még csak nem is szent lelkesedés alapján való buzgólkodás, íanem a szó legszentebb értelmében vett elhivatás. Szolgalat Krisztus az ő egyházában szolgálatra hívja el a tanítványt. Maga Krisztus is azért jött, hogy szolgáljon és életét adja vált_ ságul sokakért" (Mk. 10, 45). A tanítvány pedig nem lehet nagyobb Mesterénél és Krisztus akarata szerint „ott kell lennie, ahol ura van" (Jn. 13, 16; 12, 26). Ez nemcsak azt jelenti, hogy részesednie kell Ura sorsában, — elvettetésében, szenvedésében, halálában és megdicsőülésében egyaránt, — hanem azt is, hogy ugyanúgy kell „szolgálnia", ahogyan Ura szolgált és szolgál ma is gyülekezetében. Krisztussal együtt kell szolgálnia az igével, — tanítással és intéssel, — az életével, saját életének is az odaáldozásával, ahogyan Krisztus szolgál ma is mindannyiunknak az úrvacsora szentségével. A tanítvány minden méltósága és boldogsága az, hogy Urának és Urával együtt szolgálhat: így lesz „Isten munkatársa" (1. Kor. 3, 9).