Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

II. rész. A keresztyén teológia - 5. fejezet. A „modern teológia" útja

teológia ezt a hitet veszi a tárgyául, akkor ezzel már szétrepeszti a modern tudományfogalmat, mert széttöri a racionális-tudományos gondolkodást is. Amikor viszont a „modern teológia" az uralkodó tudományfogalomnak kívánván eleget tenni, a hitben írta körül a maga tudományos „tárgyát", akkor ez szükségképen azt jelentette, hogy — sokszor hallgatólagosan, sokszor elég nyíltan is, — a hitet nem ebben a biblikus tárgyszerűségében vette, hanem a modern tudományfogalom értelmében részint mint pszichikai valóságot, részint mint az emberi szellem megnyilatkozását értelmezte. De a teológia tudomány-jellegének a kidomborítása még egy másik súlyos következménnyel is járt. A modern tudományfogalom alkalmazása azt is jelenti, hogy minden tudomány-ág a maga tárgyát a tárgynak megfelelő sajátlagos tudományos módszerrel ragadja meg. Hiszen a szerzett ismeret tudományosnak csak akkor mondható, ha az tudományosan, azaz módszeresen megszerzett ismeret. A módszeres ismerés pedig azt követeli, hogy azt az okság fogalmi kategóriájába illesszük bele. Ismerésünk eredményét is az okság kategóriájában kell feltárni és kifejteni, vagyis úgy, hogy azt beleillesztjük saját összefüggéseinek („relációinak") az ellentmondás nélküli logikai rendjébe. Ha a teológia a maga tárgyát, — a hitet, — aláveti e kövelteményeknek, akkor kénytelen a hitből minden csodás elemet kikapcsolni, mert hiszen a csoda valamilyen formában mindig az immanens okság elvének a kikapcsolását jelenti. A tudományosság igényének a fenntartása érdekében tehát a modern teológia vagy kénytelen volt hallgatólagosan elmellőzni, hogy tárgyának — a hitnek — vannak csodás elemei s így azok a tudományos ismerés módszereinek nem vethetők alá, vagy pedig kénytelen volt ezeket az elemeket valamilyen formában „racionalizálni", más szóval a csodákat az immanens valóság körébe beleszorítani. Akármelyik utat választja is azonban a teológia, mindenképpen feladja a keresztyén hit legelemibb érdekét. Nem kísérhetjük itt figyelemmel a modern teológia útját a csoda kérdésének a tárgyalása tekintetében, de hamar észre lehet venni, hogy a teológiai liberalizmus a legkülönfélébb utakon és módokon eliminálta vagy racionalizálta a csodát, sokszor öntudatlanul is, de igen sokszor tudatosan is. Ilyen racionalizálásról és eliminálásról van pl. szó akkor, amikor a csodát a mitikus világkép tartozékának tekintjük vagy amikor a bibliai csodaelbeszéléseket a történeti kritika segítségével igyekezünk semlegesíteni vagy amikor a csodát első sorban lelki életünknek Istennel való közösségében keressük és arra igyekszünk redukálni stb. 53