Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)
II. rész. A keresztyén teológia - 5. fejezet. A „modern teológia" útja
Ahogyan a jogtudomány tárgya a jog a maga különféle megjelenési formáiban és igazságrendszere szerint, ugyanúgy tárgya a teológiának a keresztyén hit is egyéni és közösségi különféle korikrét formáival. De lehet egyenesen azt is mondani, hogy ahogyan a természettudományok tárgya a természeti világ, mint valóság, ugyanúgy tárgya a teológiának a keresztyén hit és a keresztyénség. Másszóval: a keresztyén hitnek a különféle megjelenési és megnyilatkozási formáit a Szentírásban, az egyházban és annak történetében, valamint — ahogyan mondani szokták, — a hit „elvi igazságait" fejti ki a teológia a tudomány módszereivel és eszközeivel. A teológia e feladat végzésénél kitágul „a keresztyénség tudományává", — ahogyan azt pl. Kahler és Kattenbusch kifejtették. 2 8 A teológia ily módon besorolódik a tudományok rendszerébe és ott az ú. n. „szellemtudományok" vagy „kultúrtudományok" között főleg a történettudományok közelében találja meg a maga helyét. Amikor azonban a teológiának sikerült biztosítani a maga tudományos jellegét és mint a szellemtudományok egyik ága jelentkezett és követelt magának elismertetést, akkor ezért a győzelemért igen nagy árat fizetett. Könnyű t. i. észrevenni, hogy ezt az eredményt a teológia csak úgy érhette el, hogy alárendelte magát a modern tudomány fogalomnak, amely viszont egészen világos folyománya volt a racionális-tudományos gondolkodásnak. A tudomány modern fogalmához Kant óta éppen ezért hozzá tartozik annak az axiómának az elismerése, hogy a tudomány tárgya és munkaterülete csak az immanens valóság a maga egészében vagy annak valamely önmagában összefüggő része, szektora lehet. Ez az axióma a teológiára vonatkozólag is azt jelenti, hogy az mint tudomány a maga tárgyát és munkaterületét csak a világvalóságnak és benne közelebbről az emberi életnek a területén keresheti és találhatja meg. De amikor ezt teszi, akkor megfeledkezik arról, hogy a hit túlmutat önmagán és csak akkor valóban hit keresztyén értelemben, ha az élő Istennel való olyan eleven kapcsolat, amely a maga tartalmát Isten kinyilatkoztatásából veszi. S ehhez hozzá kell tenni: az eleven hitnek az az igénye, hogy az az Isten, akire a hit irányul, nemcsak „van" vagy „létezik", mint a dolgoknak a végső oka vagy mint az „abszolutum", hanem olyan értelemben valóságos Isten, hogy teremt minket, kinyilatkoztatja magát nekünk, igéjében megszólít, Krisztusiban megvált és mint Urunk rendelkezik velünk. A keresztyén hit tehát e szerint a keresztyén valósága szerint sokkal több mint valami pszichikai tény, a keresztyén „vallás" pedig ugyancsak sokkal több, mint az emberi szellemi életnek egyik területe, rész-valósága. Ha a keresztyén 52
