Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

I. rész. „Teológus" és „teológia" - 3. fejezet. A teológia és a hit engedelmessége

séget tesz hamis mérőzsinórrá ott, ahol Krisztus szeretete az egyetlen lehetséges mérőzsinór. Ennek a szeretetnek kell átjárnia minden szolgálatot, melyet az egyház szolgálatában állók egymás felé teljesítenek. Ennek a segítő szeretetnek kell önfeláldozó készséggé válnia az elesettebb társ felé, — mindenben magunk előtt látván a tükröt, melyet az apostol 1. Kor. 13-bam tár elénk. Ennek a tiszta, hamisítatlan szeretetnek ellentéte az a rút önzés, sokszor piszkos anyagiasság és a sokszor leplezett, de annál kínosabb -hiúság, valamint a mindenki másra féltékeny tetszeni vágyás, amely éppen a gyülekezet szolgálatában állókat igen sokszor megkísérti és tőrbe ejti. Talán ezek elsősorban is a „papi bűnök": jaj nekünk, ha ilyen vagy más bűneink akadályoznak minket szolgálatunk teljesítésében és ilyen vagy hasonló bűneink miatt „káromolják a pogányok között az Isten nevét" (Rm. 2, 24)! Végül mindezt összefoglalva emlékeztetünk az apostol vallomására, melyet élete vége felé tesz, mikor szolgálatának javát már elvégezte: „Nem mintha [célomat] már elértem volna, vagy hogy már tökéletes volnék, hanem igyekezem, hogy el is érjem, mert meg is ragadott engem a Krisztus Jézus" (Fii. 3, 12). Minden keresztyént, de legkivált azt, aki az egyház szolgálatában áll, igen könnyen hatalmába keríti az a kísértés, hogy elért valamit a szolgálatával, vagy éppenséggel, hogy „'tökéletesebb" („megtértebb", sőt ,,megtért") a másokhoz való viszonyban. Ezeket figyelmezteti ugyancsak Pál: „Egyet cselekszem: azokat, amik hátam mögött vannak, elfeledve, azoknak pedig, amik előttem vannak, neki feszülve célegyenest futok, hogy elnyerjem az onnan felülről való elhívás koszorúját, amelyet Isten ígért nekem a Jézus Krisztusért" (Fii. 3, 14).