Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)
III. rész. A teológiai tudományok - III. szakasz. A rendszeres teológia - 5. fejezet. Az apologetika
lótlan elágazása, hanem a szó szoros érteimében „teológia", azaz Istenről, az ő akaratáról és cselekvéséről szóló tanítása. 6 0 A filozófiai etikában az ember „önértelmezése" („Selbstverständnis") szólal meg: az önmagával rendelkező autonóm ember keresi az erkölcsi cselekvés útját. A teológiai etikát döntő módon határozza meg az az isteni kinyilatkoztatás, amely az embert Isten igéjének világosságába helyezi: itt nem az autonom emberről van szó, hanem arról az emberről, akinek meg kell jelennie az Isten ítélőszéke előtt, hogy számot adjon cselekedeteiről. Ez a felismerés akkor kap igazi tartalmat, amikor megvilágosodik előttünk, hogy az ember önmagától nem képes az Isten akaratának, — az „erkölcsi jó"-nak, —• a megvalósítására. Csak ha Isten teremt minket új emberré, tudunk neki szolgálni és cselekedni azt, ami jó. Ilyen értelemben a teológiai etikának nemcsak megvan a jogosultsága a filozófiai etika mellett, hanem a kettő viszonyában a döntő hangsúly a teológiai etikára kerül. Az utóbbi állandó figyelmeztetéssé válik az első számára, hogy az erkölcsi alapkérdést az Istentől elszakadt, autonómmá lett ember nem tudja megoldani. Az emberi „önértelmezés" nem oldja meg egzisztenciánk rejtélyét. Csak ha Isten igéjének világossága esik rá, akkor szabadul fel az ember — Isten Lelkének segítségével — arra, hogy valóban az az ember legyen, akit Isten az ő képére és hasonlatosságára teremtett. Az etikai alapkérdés mögött tulajdonképen az „imago Dei" kérdése húzódik meg. Éppen erre adja meg a feleletet a keresztyén etika. 5. FEJEZET Az apologetika Az „apologetika" fogalma Apologetikának a dogmatika egyik elágazását szoktuk mondani. Tárgya a keresztyén hit „védelme". „Apologetika" görög eredetű szó, amely ,,apologiá"-ból származik. Ennek a jelentése annyi, mint „védelem", „védekezés" (v. ö. 1. Kor. 9, 3; Fii. 1, 7. 16; 2. Tim. 4, 16; Csel. 22, 1; 25, 16). Amint ez a szóhasználat is mutatja, a görög „apologia" a bírói eljárásra mutat s a vádlottnak a védekezését, a vádlott vagy védője által a vádlott érdekében mondott védőbeszédet jelöli meg. Ha a keresztyénség „apologiájá"-ról beszélünk, akkor ez azt a helyzetet tételezi fel, hogy a keresztyénség vád alatt van és védekeznie kell. Ebben a helyzetben volt a keresztyénség a régi római birodalomban s így érthető, ha a 2. században keresz175
