Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

III. rész. A teológiai tudományok - III. szakasz. A rendszeres teológia - 4. fejezet. A keresztyén etika

isteni kegyelem. A katolikus egyházban az etikai gondolkodás ma is nagyjából ugyanezen a vágányon halad: a keresztyén erkölcsi magatartás oly módon jön létre, hogy az isteni kegyelem megszenteli a teremtésben nyert, „természeti" erkölcsösségünket. így az egyetemes emberi erkölcsiségre épül rá mint magasabb érték a keresztyén erkölcsiség. Evvel a katolikus egyházban begyökerezett tanítással szakított Luther és a reformáció. A reformációban felújult az a biblikus életszemlélet, hogy a bűn egész egzisztenciánkat megrontó hatalma miatt nem lehet arról szó, hogy a kegyelem megszenteli a 'természetet s a megszentelt természet töretlenül mehetne át az Istennek kedves új életbe. A keresztségben meg kell halnunk a bűn számára (Rm. 6, 2): ez azt jelenti, hogy egész ó-emberünknek, tehát a bűn által megrontott egész természetes emberünknek meg kell halnia azért, hogy Isten újjáteremtse azt Szentlelke munkája által. Ez az Isten Lelke által állandóan újjáteremtett ember cselekszi az Isten akaratát. Ez a reformátori alapfelismerés azonban nem zárta ki azt, hogy a filozófiai etika továbbra is igen mély befolyást ne gyakoroljon a protestáns etikai gondolkodásra. Ez a befolyás már Melanchthonnál megmutatkozik, aki etikai gondolkodásában ugyancsak Aristoteleshez igazodott. Egyébként azonban az ortodox protestáns gondolkodás ragaszkodott az etika teológiai jellegéhez, bármilyen sokat vett is fel a filozófiai etikából. Az etika teológiai jellegét már az a körülmény is mutatta, hogy azt leginkább a dogmatika keretében tárgyalták. A felvilágosodás idejétől fogva azonban a keresztyén etika egyre inkább önállósul, elszakad a dogmatikától, sőt — amikor ez a folyamat Kantnál elérkezik a csúcspontjához, — nemcsak a kinyilatkoztatástól, hanem a „természeti vallás"-tól is függetleníti magát. Kantnál nem is az erkölcs alapozódik a vallásra, hanem fordítva: az erkölcs lesz a vallás alapjává akkor, amikor az istenfogalom a „gyakorlati ész", tehát erkölcsi tudatunk ,.posztulátumá"-vá válik (v. ö. 37. lap!). A modern teológiában folytatódott ez az irányvonal. Az etika jórészt Kant hatása alatt többé-kevésbbé függetlenült a dogmatikától, sőt az etikát a dogmatikának föléje rendelték. A keresztyénség e szerint a felfogása szerint „etikai vallássá" lett, a hangsúly benne áttolódott az Isten kegyelmi ajándékáról, a megváltásról az erkölcsi életre. Különösen érezhető volt ez olyan kiváló teológiai gondolkodóknál, mint Hermann Vilmos (1846— 1922) marburgi professzornál, vagy Troeltsch Ernő (1865—1923) berlini professzornál. A teológiai eszmélés a keresztyén etikában újból erőteljesen hangsúlyozza annak teológiai jellegét. A teológiai etika nem a filozófiai etikának valami sajátságos, de végeredményben önál174