Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)
FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT - II. rész - 1. szakasz. 4,1-5,14. Hódolat Isten és a Bárány előtt a mennyei istentiszte-letben
7-8 9-10 11 Ezékielnél is eltűntek, János pedig nyilván nem ismerte már eredeti értelmüket sem, és Ezékiel látomásából csak azt használta fel, ami saját látomása leírására alkalmas volt. Az Ezékielnél négy négyarcú élőlényből Jánosnál négy különböző élőlény lett, melyeknek — mint Ezsajás látomásában a szeráfoknak (Ezs. 6,2) — hat-hat szárnyuk van telve szemekkel: ők jelképezik Isten trónja előtt az egész teremtett világot. A négy élőlényt a szerző nem mondja „állatoknak" (mint egykor a Károli-fordítás), csak hasonlítanak oroszlánhoz, bikaborjúhoz, emberarcú lényhez és repülő sashoz. Később az írásmagyarázók a négy élőlényt — nem a Jel., hanem Ezék. sorrendjében — az evangélistákra vonatkoztatták. Itt lett már a 2. század végétől fogva (először Irenaeusnál) az emberarcú lény Máté, az oroszlán Márk, a bikaborjú Lukács és a sas János evangelista jelképévé. Mint Ezsajásnál a szeráfok, úgy éneklik itt az élőlények „szünet nélkül, éjjel-nappal" az Isten dicsőségét a Sanctus (görögül trishagion) formájában. Jel. nem veszi át változtatás nélkül Ezsajás sanctusát. 1 1 A háromszoros „szent" maga is az Ür Isten minden földitől elhatárolt végtelen és tökéletes szentségét hirdeti. Istennek, mint mindenhatónak a dícsőítése ahhoz a Teremtőhöz fordul, akinek dicsőségével teljes az egész föld. Ehhez pedig még hozzájárul a hódolat az előtt az örökkévaló Teremtő Isten előtt, aki megszabja a csillagvilágok útját, keletkezését és elmúlását, és megfellebbezhetetlen hatalommal intézi népek, nemzetek és egyes emberek sorsát, vezérli életútjukat, előhívja és maga elé szólítja őket, amikor neki tetszik: ö „a 'Volt', a 'Létező' és az 'Eljövendő" (1,4.8; 11,17; 16,5). Egykor Mózesnek úgy nyilatkoztatta ki magát, mint az az Isten, akit emberi névvel nem lehet megjelölni, sem tapasztalással, sem fogalommal nem lehet megragadni, de mégis minden létező felett ö az egyetlen igaz Létező. Volt, mielőtt bármi lett, van és lesz akkor is, ha minden más létező belehull a múlandóság karjaiba (2. Móz. 3,14). Ezért az „Eljövendő", aki nem része a teremtett világnak, ez nem is „köntöse" neki, mégis közel van és „jön" teremtményeihez. Jövetele ítéletben is megváltás és örökkévaló boldogság. A négy élőlény himnuszában az egész teremtett világ dicsőítése, hódolata és hálaadása szólal meg Teremtője és Ura, örökkévaló Istene előtt, akinek létét köszönheti és akiből beléje élet árad: ezért ő az „örökkön örökké Élő". A teremtett világnak ebbe a dicsőítő himnuszába illeszkedik bele a huszonnégy vén hódolata is. Térdreborulva imádják Istent és hódolatuk jeléül trónja elé teszik koronájukat. 1 2 Énekük, amellyel Istent dicsőítik, „Úrnak" 1 1 Ismeretes, hogy a háromszoros „szent"-et a szentháromságtannal hozták kapcsolatba. Később a Szentháromság minden tagját háromszoros „szent"-tel dicsőítették. Ez átment egyes kéziratokba, ahol nem háromszoros, hanem kilencszeres „szent" található. 1 2 Tacitus elbeszélése szerint (Annales XV, 29) Tiridates perzsa király úgy hódolt Néró szobra előtt, hogy királyi fejdíszét a szobor elé tette: itt ugyanezzel a keleti szokással írja le a szerző a huszonnégy vén hódolatát Isten előtt. 80
