Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)
BEVEZETÉS - A Jelenések könyvének keletkezése
a kisázsiai gyülekezetekben, sőt hogy ott nagy tekintélye volt. A kérdés az, ki volt az a János, aki e mögött az akkoriban gyakori név mögött meghúzódik. Régi egyházi hagyomány a 2. század közepétől fogva Jánost, a Jel. szerzőjét János apostollal azonosítja, akinek a negyedik evangéliumot is tulajdonítja. 2 Kb. ugyanebben az időben Kisázsiában a montanisták rajongó irányzata a negyedik evangéliumra és a Jel.-re hivatkoztak mint fő tekintélyre. Ez okozta, hogy az ún. alogusok montanista-ellenes irányzata a negyedik evangéliumra és a Jel.-re vonatkozólag tagadta, hogy azok János apostoltól származhattak volna, sőt ellenkezőleg azt állították, hogy azokat a gnosztikusok irányzatához tartozó Kerinthos hamisította volna. De ez a tagadás történetileg nem látszik megbízhatónak, mivel feltételezi, hogy az egyházban általában János apostolnak tulajdonították ezeket az iratokat. Kr. u. 250 táján azonban Alexandriában, ahol a Jel.-t apostoli iratként tartották számon, alexandriai Dionysios azt a véleményt képviselte, hogy a Jel. nem származhat attól a János apostoltól, aki a negyedik evangéliumot írta. Ezt a véleményét azzal támasztotta alá, hogy a két irat nyelvezete annyira eltér egymástól, hogy azok nem lehetnek ugyanazok a szerzőnek a művei. A Jel.-t szerinte vagy egy egyébként ismeretlen kisázsiai keresztény író, vagy pedig az állítólagos efezusi János presbiter írta. Ez a János presbiter egy a 2. század elején élt egyházi író, Papias szerint Palesztinából származó, vénségében Efezusban élt és meghalt kegyes zsidókeresztény lett volna. 3 Az állítólagos János presbitertől származtatta Jel.-t a 4. században élt híres egyházi tanító Eusebius, caesareai püspök is (hist. eccl. III, 39,6), aki nem tudta elfogadni azt az eszkatológikus-apokaliptikus reménységet, amelyet Jel. képvisel. Ilyen és hasonló vélemények miatt egy időre a görög egyházban megingott a Jel. tekintélye, de az ingadozás után a keleti egyház is elfogadta, amikor az újszövetségi iratok kánona lezárult, Jel. abban mint János apostol irata került bele. Ezt a hagyományt képviseli pl. az Újszövetség latin fordítása, a Vulgata a Jel. fölé írt címmel: Incipit Apocalypsis Johannis Apostoli (magyarul: „Itt kezdődik János apostol apokalipszise"). Ezen hagyományon alapul Jel. címe a Károli-bibliában is. 2. Mint ahogyan az ókorban alexandriai Dionysios és nyomában Eusebius kétségbe vonta, hogy Jel. János apostoltól származik, úgy megszólalt ez a kétség újból, amikor Luther az Újszövetség-fordítás első kiadásában (1522) a Jel.-hez írt előszavában azt írta: ezt az iratot nem képes „sem apostolinak, sem prófétainak" tartani, mert sok látomásával sokkal inkább emlékezteti őt IV. Esdrásra, mint az apostolok vagy a próféták irataira. — Luther mély bibliaismerete tehát nagyon jól érzékelte Jel. sajátos jellegét, amihez hozzájárult az is, hogy ismerte „sok egyházi atya" véleményét, akik elvetették ezt 2 Számunkra ez a hagyomány először Justinus Martyrnál (diai. c. Tryph. 81,4, Kr. u. 160 előtt) válik érzékelhetővé, nem sokkal utóbb, a 160 és 180 között keletkezett ún. antimarcionita evangéliumprológusok, azután Irenaeus képviselik ugyan ezt a hagyományt. 3 A János presbiter-kérdéshez vö. Karrier: A testté lett Ige, 1950, 331 k. lap. 14
