Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)

BEVEZETÉS - A Jelenések könyvének keletkezése

az iratot. Luther véleménye később valamelyest enyhült Jel.-re vonatkozóan, így azután ez a nyilatkozata a későbbi protestáns teológusokra nem hatott. Csak amikor a 18. század végétől fogva egyre erősebben szólalt meg a történeti kritika szava a bibliai iratokra vonatkozóan, éledt fel ismét a kérdés, hogy vajon valóban János apostol műve-e a Jel., vagy általában kit tekintsünk a szerzőnek. Sokan elutasítják János apostol szerzőségét. Ennek indokolására egyebek közt arra hivatkoznak, hogy a szerző magát ugyan megnevezi mint Jánost (1,1 stb.), de sehol sem mondja magát apostolnak. Ehhez járul, hogy 18,20; 21,14 hivatkozik „az apostolokra", de hivatkozása úgy hangzik, mintha az apostolok már mind meghaltak volna és mintha a szerző önmagát nem számítaná közéjük. Ezért a kutatók nagy része nem vonja ugyan kétségbe, hogy Jel. Jánostól, egy Kisázsiában élt, az 1. század vége felé nagy tekintélynek örvendő keresztény prófétától származik, de ezt a Jánost nem azonosítja az apostollal, a Zebedeus fiával. Vannak, kik a szerzőt az efezusi „János presbiterben" keresik. De mivel az utóbbiról bizonyosan azt sem lehet megállapítani, hogy valóban élt-e, azért a kutatók egy része eltekint minden azonosítástól és megelégszik azzal, hogy Jel. saját bevallása szerint Jánostól származik ugyan, de hogy ma már ezt a Jánost pontosabban azonosítani nem tudjuk. 3. Nincs módunk arra, hogy részletesen ismertessük a Jel. szerzősége körül támadt vitát. Ennek nem is volna értelme, hiszen Jel. értelme, mondanivalója, tekintélye és a kánonhoz való tartozása szempontjából nincs döntő jelentősége annak, hogy János apostol vagy valamely más, egyébként ismeretlen János volt-e szerzője. Mégsem elégedhetünk meg ezzel az eredménnyel. Figyelnünk kell ti. arra a körülményre, hogy Jel. több vonatkozásban tartalmi rokonságot mutat a János apostol neve alatt ránk maradt újszövetségi iratokkal. Ez a rokonság első pillanatra ugyan nem tűnik fel, sőt ha János iratai és a Jel. gondolatvilágának a különbözőségeire gondolunk, egyenesen lehetetlennek látszik. János ti. a Krisztusban már megjelent és megvalósult üdvösséget állítja az olvasó elé és azt hangsúlyozza, hogy aki Krisztusban hisz, az már átment a halálból az életre (Jn. 5,24). Viszont az utolsó idők, a feltámadás és az eljövendő örök élet gondolatköre, ha nem is hiányzik belőle, csak ritkán szólal meg. Ezzel szemben Jel.-ben a szerző minden figyelmével az apokaliptikus dráma felé fordul — bár számára is magától értődő, hogy Krisztusban már megvalósult az üdvösség. így egyfelől János evangéliuma és a levelek, másfelől pedig Jel. gondolatköre nem zárja ugyan ki egymást, de mégis eltér egymástól. Még ennél is feltűnőbb, hogy a világosság és sötétség, igazság és hazugság, szeretet, békesség, egyszülött Fiú stb. fogalmak, amelyek a negyedik evangéliumban olyan alapvetőek, a Jel. könyvéből hiányoznak. Viszont az utóbbinak az Ószövetségből vett kifejezésmódja ismeretlen a negyedik evangéliumban és János leveleiben. Annál feltűnőbb, hogy néhány ponton János és Jel. rokonságot mutatnak. A legfeltűnőbb e tekintetben, hogy Jel. a parúziára jövő diadalmas Krisztust Isten Igéjének mondja (19,13). János a praeexistens Isten Igéjéről beszél, amely Krisztusban testté lett (1,1-14). Krisztus még szembeszökőbb neve 15