Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)

BEVEZETÉS - A Jelenések könyvének keletkezése

Ez az üdvtörténet pedig Jézus Krisztusban, a „Bárányban" teljesedik ki és éri el egységes teljességét. Ezt a kiteljesedést a zsidó apokaliptikusok még a jövőben várják és remélik. János hite és reménysége az Isten megvalósult üdvszerző művének a nyilvánvalóvá válására irányul, tehát arra, hogy az a hívek, a gyülekezet és az egész világ javára feltétlenül érvényesülni fog. Ez a körülmény éles választóvonalat húz a zsidó apokaliptikusok és a Jel. közé: a különbség ezen a ponton áthidalhatatlan tartalmi ellentétté élesedik ki — minden formai rokonság ellenére. Ebben a különbségben gyökerezik a már fent is említett sajátos viszony az Ószövetséghez. Azt, amit János látomásaiban reménységként leír, a prófétai ígéret olyan értelmű beteljesedéseként várja, mint amely a megdicsőült Krisztusban kapja meg kiteljesedett értelmét és valóságát, pontosabban abban a Bárány-Krisztusban, akinek Isten átadta a „hétpecsétes könyvet", hogy azon keresztül valóra váltsa a prófétai ígéretet egészen addig, amíg maga Isten hozza el „az új eget és az új földet". János, a látnók így él teljesen benne az Ószövetség világában és így hagyja ezt a világot maga mögött, hogy teljesen Krisztus szolgája legyen. Ennek a sajátos viszonyulásnak a következménye az a minden más újszövetségi írótól eltérő görög nyelvi köntös, amelybe a szerző iratát öltözteti. A Jel. nyelvezetét teljesen átszövik az Ószövetségre utaló kifejezések, fordulatok és szólásformák. Ezt a sajátságos, egészen egyedülálló szóhasználatot János még tetézi azzal, hogy helyenként a görög nyelvtan szabályaival ellenkező, tulajdonképpen grammatikailag „hibásnak" minősülő nyelvi alakokat és fordulatokat alkalmaz. Ezek első pillanatra azt a látszatot kelthetik, hogy a szerző nem bírja eléggé a görög nyelvet — vannak is olyan mondatai, amelyeket alig lehet másként tekinteni. Néha azonban ezeknek a nyelvtani rendellenességeknek mélyebb, egyenesen teológiai értelme van. Amikor pl. az egyik Isten-nevet, azt, hogy: „Aki van, volt és eljövendő" (szóról szóra pontosan: „az, aki a Létező és a 'Volt' és az Eljövendő") ebben a merev, alanyesetes alakban állítja bele a mondatba, anélkül, hogy azt a görög nyelvtan szabályai szerint a mondatszerkezetnek megfelelő esetben hajlítaná, akkor ezzel egyúttal Isten világfölényes örökkévaló változhatatlanságát is érzékelteti. Ilyen és más itt nem részletezhető nyelvi sajátosságok miatt nevezte a Jel. könyvének egyik legkiválóbb modern magyarázója, Lohmeyer ezt a görög nyelvet „szent nyelvnek". Szerinte ezt a szerző tudatosan alakította ki azért, hogy az minél jobban hozzásimuljon művének tárgyához és nyelvileg is érzékeltesse annak emberi szavakkal szinte hozzáférhetetlen titokzatos fenségét. A Jelenések könyvének keletkezése 1. Jel. azzal az igénnyel lép olvasói elé, hogy azt „János, a [keresztény] testvér, Jézus Krisztus szolgája, az, aki osztozik [keresztény testvéreivel] a szorongattatásban, a királyságban és a Jézusra való állhatatos várásban" (1,1.4.9; 22,8) írta. Ezek a megjelölések tanúsítják, hogy a szerzőt jól ismerték 13