Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)

FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT - II. rész - 2. szakasz. 6,1-8,1. A hét pecsét feltörése

4 5-8 pecséten a kereszt jelét értette és hogy ezt kapcsolatba hozta a keresztséggel. A pecsételés nem jelenti azt, hogy Isten övéit, „szolgáit" kiveszi az élet és napjaik megpróbáltatásai alól, nekik kényelmes és bajmentes életet biztosít. De jelenti azt, hogy övéit semmiféle evilági vagy démonikus-kozmikus hatalom sem választhatja el Isten szeretetétől és nem ragadhatja ki Isten oltalmazó kezéből (Rm. 8,38-39). A szerző csak az elpecsételés eredményét közli: „hallja", amint valaki bemondja az elpecsételtek számát. A 144.000 összefoglaló eredmény, amelyet a következő felsorolás részletez és az elpecsételtek gyülekezetének megszámlálhatatlan nagyságát „kerekszámmal" jelöli meg. Ezt a gyülekezetet a szerző „Izráelnek" mondja. Ez a név nem az akkor már erősen szétszóródott zsidóságot, még csak nem is a zsidókeresztényeket jelöli meg, hanem Isten választott népét, a „minden népből, törzsből, nemzetből és nyelvből" (7,9) összegyűjtött „nagy sokaságot", az egyházat. Az újszövetségi korban az egykor a történeti Izráelt alkotó tizenkét „törzs" régen a múlté volt már. Hogy János mégis felsorolja e törzseket, azzal egyfelől szemlélteti Isten üdvakaratának változhatatlan érvényét. Isten népe a választottak gyülekezete, amelynek jelképes ószövetségi előképe a tizenkét törzs. Másfelől a felsorolás arra is emlékezteti az olvasót, hogy Isten az egész egyházat, annak minden tagját elpecsételi, az övének tudja, övéi közül senkiről, gyülekezetének egyetlen tagjáról sem feledkezik meg, mindegyiket számon tartja. A törzsek felsorolásához még két megjegyzést kell fűznünk. Az egyik, hogy első helyen Juda törzse áll. Az Ószövetségben maradt ránk több törzsfelsorolás (1. Móz. 35,22-26; 4. Móz. 13,4-15; 5. Móz. 33,6-25; 1. Krón. 2,1-2; Ezék. 48 stb.). Ezekben többnyire Ruben, Jákób legidősebb fia áll első helyen. Hogy itt Juda került az első helyre, annak oka az, hogy belőle származott Dávid, majd pedig az utóbbi nemzetségéből a Messiás, Jézus Krisztus (vö. Rm. 1,3; Mt. 1,1-17; Lk. 3,23-38). A másik különleges mozzanat a listában, hogy a törzsek közül hiányzik Dán, helyette a felsorolás a két József-nemzetséget, Efraimot ( = József) és Manassét veszi fel. Bir. 17-18 elbeszélése szerint Dán törzse bálványimádásra adta magát. Később a zsidó hagyomány úgy vélte, hogy maga a Sátán lett a törzs fejedelme (Dán Testam. 5,6-7). Más hagyomány szerint ebből a törzsből várták az Antikrisztust (íren. adv. haer. V, 30,2). Ezért maradt ki ez a törzs a felsorolásból. A tizenkét törzs felsorolása valószínűleg összefügg azzal a zsidó váradalommal, hogy az eszkatológikus időkben újból megkerül az „északi ország" elveszett tíz törzse, úgyhogy ezzel ismét teljes lesz Izráel: Isten helyreállítja választott népét (Ezs. 49,6; 4. Esdr. 11 (13), 39-49; szír Báruk-apk. 78; Mt. 19,28; Jel. 21,12). Dán törzsének kihagyása viszont arra mutat, hogy a szerző szakít a tizenkét törzs képzetéhez kapcsolódó zsidó nacionalizmussal, tehát azzal a gondolatkörrel, hogy a messiási üdvkorban Isten a történeti Izráelt állítja majd helyre. A felsorolás így kap jelképes értelmet és Isten új választott népének, „Isten Izráelének" (Gal. 6,16), az egyházban kiteljesedő tizenkét törzsnek (1. Pt. 1,1; Jk. 1,1) eszkatológikus teljességét jelöli meg. Az egyházban gyűlnek egybe zsidók és az egykor pogány népek, hogy ők alkossák az egész embervilágot magába foglaló új népet, melyet Isten saját 99