Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

Keresztyénség és magyarság

4 mivel mindennél szemléletesebben mutatja, hogy a protestantiz­mus és a magyarság közt fennálló szoros kapcsolat a közvéle­ményben meglazult. A szabadságeszme, melynek szemszögéből a 19. század a protestantizmus és magyarság elválaszthatatlan összetartozását nézte, elvesztette vonzóerejét, annál is inkább, mivel az évszázados álomnak, a függetlenségnek a megvaló­sulása hazánk szörnyű megcsonkításával járt s ma úgy tűnik fel, hogy — amint egy ismert publicista, Pethő Sándor mondja, — a magyar jövő csak „a magyar eszme és a Habsburg-eszme kompromisszuma" lehet. Mi protestánsok erősen benne élünk ugyan még abban a gondolatvilágban, mely a magyar nemzeti és a protestáns vallásos eszme szoros összetartozását hirdeti. Ez természetes is. Multunk megannyi ténye, melyből csak néhá­nyat soroltunk fel, mind ebbe az irányba mutat. Minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy ennek a múltnak az örökségét el ne veszítsük. Hűtelen sáfárok volnánk, ha divatos koreszmék ked­véért valamit is odaajándékoznánk multunkból és engednők, hogy az valami vásári bűvészmutatvány átértékelésén elsik­kadjon. De éppen azért, mert a multunk felismerhetetlenül drága kincs, mellyel nehéz jelenünkben sáfárkodnunk kell, hogy belőle eleven erők fakadjanak, azért kell féltő gondossággal őrköd­nünk azon, hogy azt senki, se barát, se ellenség ne tekinthesse a ma már letűnt mult századbeli gondolatvilág, ideológia egy darabjának. Ennek a magyar protestáns múltnak nem szabad semmiféle ideológiának, sem a 19., sem a 20. század ideológiájá­nak az egyoldalú szolgálatába állania. Mert akkor könnyen úgy járhatunk, hogy a 20. század protestáns magyarsága nem tud mit kezdeni a 19. század gondolatvilágában jelentkező eleven törté­nelmi életünkkel. Ezért kell ma első sorban nekünk magunknak ráeszmélnünk arra, hogy mi is tulajdonképpen a protestantizmus szolgálata, legnagyobb szolgálata magyar népünk között. A mai magyar protestantizmus történelmi helyét a magyar glóbuszon csak akkor találja meg, ha helyes feleletet tud adni erre a kér­désre. Ma igazán magyar csak az a protestantizmus lehet, ma egy új magyarság felépítésének a munkájában csak az a protes­tantizmus vállalhat eredményesen aktiv részt, mely ennek a tör­ténelmi szolgálatnak az irányvonalában építi népi és nemzeti életünket. Mi a protestantizmus legfontosabb szolgálata a történelmi magyarságban? Vissza kell nyúlnunk a magyar protestantizmus eredőforrásaihoz, le kell szállnunk a 16. század mélységeibe, ha ezt fel akarjuk ismerni. Olyan korba kerülünk, mely épp olyan tragikus, mint a mi saját korunk, sőt Mohács Magyarországa bizonyos vonatkozásokban talán még tragikusabb, mint Trianon Magyarországa. Összeomlott Mátyás birodalma, — micsoda irtó­zatos út alig néhány évtized alatt onnét, hogy „nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára", egészen Mohácsig, a török és

Next

/
Thumbnails
Contents