Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
Egy újonnan felfedezett evangéliumtöredék
84 evangéliumok, illetve azok töredékei mind valami olyan gondolkodás vagy teológiai meggyőződés nyomait mutatják, mely ellen az egyház küzdött. Ezek az apokrif evangéliumok késői eredetüket már az ilyen, a herezisben gyökerező gondolkodásmódjukkal is elárulják. Különösen nagy súlyt helyeznek Bell és Skeat a töredéknek János evangéliumával való kapcsolatára. Ügy vélik, ezt nem lehet oly módon megérteni, hogv az ismeretlen szerző ismerte és használta volna János evangéliumát, hanem inkább azt gyanítják, hogy a szerző és a negyedik evangélista egy közös, elveszett forrásból merítettek, vagy hogy a töredék egyenesen egy olyan iratból való, mely a negyedik evangélistának forrásul szolgált. 8) Az első három evangéliumhoz való viszony tekintetében is úgy vélik, hogy a töredék a szinoptikusok valamelyik forrásiratából származik, vagy pedig azon iratok valamelyikéhez tartozik, melyek függetlenek evangéliumainktól. 9) Ezért az előadott szöveget legalább részben hajlandók „autentikusának elismerni, vagyis olyan Jézusra vonatkozó híradásnak tekinteni, mely független kanonikus evangéliumainktól. A kiadók szerint tehát e szövegek valóban szenzációt jelentenének a keresztyénség s nevezetesen Jézus történetének a megismerésére nézve s azt a páratlan lehetőséget nyitnák meg, hogy Jézust evangéliumainktól függetlenül ismerhessük meg. Sajnos azonban a kiadóknak ez a feltevése, mely a tudományos kutatók világában olyan nagy feltűnést keltett, közelebbi vizsgálatnál megdől. A lelet aprólékos filológiai vizsgálata ellenkezőleg arra az eredményre vezet, hogy e töredékek szerzője ismerte mind a négy evangéliumot s hogy legalább is az első négy jelenet evangéliumainkhoz képest másodrangú jelleget mutat. 1 0) Ezt viszonylag könnyű megállapítani a harmadik és negyedik jelenetnél (bélpoklos meggyógyítása és adógaras). A bélpoklos meggyógyításának története rövidebb, mint evangéliumainkban. így első pillanatra azt a benyomást kelthetné, mintha az evangéliumainkban lévő elbeszélés volna kiszínezve, továbbfejtve ehhez az egyszerűbb elbeszéléshez képest. Azonban az utolsó mondatban: „Mutasd meg magadat a papoknak", a szerző elárulja magát. A törvény szerint t. i. a gyógyult betegnek magát egy pappal, az evvel megbízott, illetékes pappal kellett megvizsgáltatnia. Amikor a szerző itt több papról beszél, akkor elárulja, hogy a törvény rendelkezéseivel és a palesztinai gyakorlattal nincs tisztában. Evangéliumaink szerzői ezt még ismer8) Id. h. 35. k. lpk. ») Id. h. 38. lp. 1 0) Ebben az ítéletben úgy nagyjában megegyeznek azok a kritikusok, akik eddig a töredékekkel foglalkoztak. L. Lietzmann, id. h.; Jeremias, I. „Theol. Blätter", 1936, 43. k. lp.; F. C. Burkitt, „Journal of Theological Studies", 1935, 392. k. lpk.; M. Goguel, „Revue d' Histoire et de Philosophie religieuses", 1935, 464. k. lpk.
