Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
Egy újonnan felfedezett evangéliumtöredék
78 könyvét tartalmazza; belőle 10 levél maradt fenn. 1) Az eddig ismeretes legrégibb újszövetségi kézirataink, így a Vatikáni Könyvtár híres kódexe („B"), valamint a legutóbb Szentpétervárról Londonba, a British Museumba került ú. n. „Codex Sinaiticus" a 4. századból valók. Ezek a most közzétett kéziratok tehát kb. száz évvel öregebbek, mint az eddig ismertek s ezért igen nagy a tudományos jelentőségük. Ugyancsak nagy feltűnést keltett a kutatók körében az a lelet is, mely az Eufrat melletti Dura-Europos romjai alól került elő: itt egy 255-ből származó pergamentlapot találtak. Ennek szövege Jézus szenvedéstörténetének egy szakaszát tartalmazza a 160 táján Tatianus által készített s Diatessaron néven ismert evangélium-harmóniából. 2) Ez a szöveg azért nagyjelentőségű tudományos szempontból, mivel az evangéliumoknak a második századbeli szövege alapján készült, tehát az evangélium-szöveget még száz esztendővel régebbről tanúsítja, mint a fentebb említett „P 45". Tatianus Diatessaronjának görög szövegét eddig egyáltalán nem ismertük s így a most felfedezett töredék először enged bepillantást ennek a rendkívül sokat vitatott iratnak az eredeti szövegébe. Ugyancsak tudományos szempontból van igen nagy, sőt az említetteket szinte még meghaladó jelentősége annak a kicsiny, rendkívül elrongyolódott papirusz-töredéknek, mely már 1920 óta Manchesterben van az ismert John Rylands Librarvben. Ennek a papirusznak a nagysága mindössze 8.9X6 cm (tehát alig akkora, mint az ismert 9X6 cm nagyságú igazolványfényképeké!). Két oldalán 7—7 erősen megcsonkított sor van, e sorokból is a leghosszabb mindössze 11, 111. 12 betűt tartalmaz, néhány sorban azonban csak három betű olvasható már. C. H. Roberts oxfordi tudós megállapítása szerint azonban e néhány sor János evangéliumának 18, 31—33 és 37—38 verseit tartalmazza. 3) Nagy tudományos jelentőséget ennek a kis töredéknek az ad, hogy nyilván még a 2. század első feléből, sőt talán az elejéről, ill. az 1. és 2. század fordulójáról való. Ez tehát a legrégibb ránk maradt, keresztyén kézből származó kézírás és még l) V. ö.: F. C. Kenyon: „The Chester Beatty Biblical Papyri", Fase. 1—3. London 1933—34. A Michiganben lévő részt H. A. Sanders adta ki: „A Thirdcentury Papyrus Codex of the Epistles of Paul" (Ann Arbor 1935) címen. A Ρ 46 anyagát összegyűjtve F. C. Kenyon egy pótkötetben külön is kiadta („The Chester Beatty Biblical Papyri" Fasciculus III., Supplement, Pauline Epistles, London 1936). Magyarul e leleteket Pataky Arnold ismertette. („Theologia", 1933. 1—4. lpk; 1936. 72—74. lpk; 1937. 173— 174. lpk.) ') Carl Η. Kraeling: „A Greek Fragment of Tatians Diatessaron from Dura (a „Studies and Docuinents" ed. by Kirsopp Lake and Silva Lake sorozatban), London, 1935. 3) C. H. Roberts: „An unpublished Fragment of the Fourth Gospel in the John Rylands Library." Manchester, 1935. — V. ö. Jeremias: „Das neugefundene Fragment des Johannesevangeliums." Theo! Blätter, 1936, 97. k. lpk. i
