Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
Keresztyénség és magyarság
3 meredő, fenyegető összeomlásban. Erősödnek a hangok, melyek egy új „Közép-Európa" tervéért lelkesednek és pedig úgy, hogy ebben az új Közép-Európában a különféle népeket és nemzeteket összefogó, magasabb egységben tömörítő erőt a katolicizmusban vélik felfedezni. Nemrégiben a protestáns Bajcsi-Zsilinszky Endre írt a „Korunk Szavá"-ban a „középeurópai katolikus gondolat roppant építő, integráló erejé"-ről. „A magyar történelmet ismerő legjobb katolikusok is el kell ismerjék, hogy a magyar protestantizmus századok folyamán gyakran volt kovásza az egyetemes magyar ügynek. Most azonban rajtunk a sor, magyar protestánsokon, hogy belássuk: a magyar reintegráció s a mainál természetesebb és szervesebb Dunavölgye és Középeurópa fölépítése szempontjából egyre nagyobb történelmi szerep vár a katolikus gondolatra és katolikus szellemiségre". A német és orosz túlsúly közé szorult Középeurópa számára, melyet egyformán szorongat az újpogány keleti és nyugati imperializmusok hódító törekvése, a katolikus Középeurópa tűnik fel mint egyetlen biztos oltalom. Nem a mi feladatunk, hogy e mellett az elgondolás mellett vagy ellene állást foglaljunk, rámutassunk értékeire és feltárjuk gyenge pontjait. Ezt már csak azért sem tehetjük meg, mivel a „katolikus Középeurópa" gondolata szükségképen a politikai koncepció formájában lép fel. Politikai szemléletről van szó akkor is, amikor katolikus írók a „szentistváni-hungarizmus"-ban foglalják össze a magyarság történelmi hivatását, benne látják azt a „szilárd vezérgondolat"-ot, „mely nemcsak minket, de az itt élő többi kis népet is elvezetheti a béke, haladás, meggazdagodás és kultúrális felemelkedés ígéretföldére." 1) Ennek a szentistváni gondolatnak a tengelyét is a magyar katolicizmus integráló ereje teszi. Erre az egész koncepcióra, éppen mivel politikai elgondolásról van szó, itt csak egy megjegyzést tehetünk: veszedelmes kísérlet a vallást politikummá tenni. A keresztyénség az ilyen kísérletekből eddig nem erősödött, hanem a politika járszalagjára került. Viszont a politika az ilyen kísérletek következtében nem vetkőzte le a hatalmi önzést, mely a népek együttélését megbénítja és a kölcsönös bizalmat lerombolja. Ha a keresztyénség politikummá lesz, a politika nem lesz keresztyénné. Nekünk protestánsoknak élénk emlékezetünkben van még a háború utáni keresztény-keresztyén összefogás politikai kurzusa s ennek legfőbb tanulsága, hogy mennyire veszedelmes hitünkre, ha a vallásból politikumot csinálnak. De ha nem is foglalkozhatunk itt a katolikus Közép-Európa gondolatával, mégis magunk elé kellett állítani ezt a koncepciót, ') L. ehhez Pongrácz Kálmán tanulmányait a „Katolikus Szemle" 1934-i augusztusi, az „Üj Kor" 1935. 2—5. számaiban, továbbá Bogya János, Komócsy István és Krüger Aladár cikkeit a „Nemzeti Figyelő" 1935. febr. 24-i, ápr. 21 -i és május 26-i számaiban.
