Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
A háború előtti és a jelenkori teológia főirányai
68 különböznek a vélemények. Egyfelől változott formában, korszerűbben mintegy a mai viszonyokhoz átfésülve a valóságban régi, de tetszetős új ruhába öltöztetett jelszavakkal kísért a háború előtti, kultúrprotestantizmusba fulladt liberális teológia. A német népiség és fajiság gondolatvilágával felcicomázva lényegileg ez a „német keresztyének" („Deutsche Christen") nagyon egyenetlen teológiájának a gerince. A „német keresztyének" eredeti kiindulásukhoz képest máris sok változáson mentek át, csoportokra töredeztek és teológiailag jelentéktelenekké váltak, bár egyes területeken (pl. Thüringiában) és egyes körökben még ma is jelentős a befolyásuk. Eredetileg ehhez a körhöz állott közel a „Deutsche Theologie" c. folyóirat, amelynek munkatársi köréből különösen Rückert és Kittel tübingeni, Schumann hallei professzorok tűntek ki. De ide írt Gogarten, valamint Hirsch Emánuel göttingeni professzor is. Az utóbbi az évek folyamán egyre radikálisabb teológiát képviselt, úgyhogy már-már azt a kérdést lehet feltenni, hogy vájjon a Hirsch által képviselt irányzat általában megérdemli-e még a keresztyén nevet. Hirsch a körből ennek folytán kivált, s ma a „Deutsche Theologie" elsősorban elmélyült, egyházpolitikától mentes irányítást igyekszik adni. A Barth— Brunner vita után a következetes barthianusok csoportja az „Evangelische Theologie" c. folyóirat köré csoportosult. Ennek a legkiemelkedőbb munkatársai közé tartozott Asmussen, aki elsősorban gyakorlati teológiai irányú könyveivel igyekezett a megújult teológiai gondolkodást a gyakorlati egyházi életbe belevinni, azután Wolf hallei professzor, aki mint Luther-kutató szerzett nevet magának. Ebben a csoportban tűnt fel Gollwitzer is, aki az úrvacsorai tanról kiadott művével vonta magára a figyelmet. Az említettekkel valamint még több, részben kálvini irányú teológussal együtt az „Evangelische Theologie" köré csoportosultak a „hitvalló front" („Bekenntnisfront") hívei. Az „Evangelische Theologie" füzeteiként jelentek meg azok a tanulmánykötetek is, melyek a „Bekenntniskirche" gyűléseinek és konferenciáinak előadás-anyagát gyűjtötték össze (különösen az „Abendmahlsgemeinschaft" c. kötet). A kálvini irányzat előtérbe nyomulása ezeknél a megnyilatkozásoknál szembetűnő volt. Végül is a jobb sorsra hivatott „Evangelische Theologie" áldozatul esett az egyházpolitikai harcoknak. Ezek mellett nyomatékosan hangzik a németországi teológiai munkában az öntudatos lutheri irányzat is. Ennek főképviselői Althaus Pál, Eiert Werner és Sasse Hermann erlangeni professzorok. Velük állanak munkaközösségben a régi erlangeni iskola még meglévő, részben új tájékozódású képviselői, mint pl. Sommerlath lipcsei professzor is. Ε csoportból különösen az első kettőt kell kiemlni. Althaus főként az eszkatológiai gondolatkör kidolgozásával mutatott új utakat, a mellett jelentős kísérletet tett arra, hogy „régi igazságokat" korszerű módon hirdessen
