Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
A háború előtti és a jelenkori teológia főirányai
t>7 szituáció, hanem egyedül Isten cselekvése a teológia tulajdonképeni tárgyköre. A „theologia naturalis" témája körül felszakadt ellentétet itt nem részletezhetjük. Elég annak a megállapítása, hogy az a szakadék, amely ezen a ponton a dialektikus teológia körében támadt, élesen rávilágít arra a körülményre, hogy a háború utáni teológiai eszmélés és új tájékozódás még távolról sem jutott el ahhoz a kiforrott és kristályos alapvetéshez, amelyen az egyház teológiájának az újjáépítése megindulhat. A teológiai irányok. 2. A dialektikus teológia válságát jórészt a nemzeti szocializmus hatalomrajutása által előállott helyzet robbantotta ki. De nem ez a helyzet okozta a válságot. Annak az oka mélyebben rejlik, nevezetesen abban, hogy az Isten transzcendenciájának dialektikus hangsúlyozása olyan veszedelmet rejt magában, melyet Barthnak nem sikerült elkerülni. A teológia olyan fogalmazása, amely szerint annak tulajdonképeni tárgya Isten cselekvése, könnyen azzá a kizáró ellentétté lesz, hogy benne nincs helye az embernek. Kezdettől fogva súlyos kifogásként hozták fel a barthi dialektikával szemben, hogy nem ad etikát. Ha ez ebben a formában nem is teljesen helytálló, mivel Barth legalább is fejlődésének az utolsó fázisában nyomatékosan beleszólt az egyház gyakorlati magatartásába, sőt azt egyenesen irányítani törekedett, mégis van a szemrehányásban igazságmozzanat. A Gogartennal és Brunnerrel való ellentét egyik gyökere is ezen a ponton van. Csak súlyosbította a teológiai helyzetet Barthnak a német egyházi harc folyamán tanúsított magatartása. Sajnos, ennél nem lehet teljesen elnyomni azt a gyanút, hogy állásfoglalását nemcsak teológiai meggyőződése, hanem szociáldemokrata múltja és református tradícióinak a demokratikus individualizmussal való rokonszenve is erőteljesen meghatározta. Ezért a teológiai gondolkodás hovatovább kénytelen Barthon túlmenő tájékozódást keresni, olyan tájékozódást, melyben az ige teológiája eleven kapcsolatban van az élet mai problematikájával. Hiszen az újszövetségi kinyilatkoztatásnak az a vitathatatlan sajátossága, hogy a valóságos embert szólítja meg, azt, aki a mindennapi élet terhe alatt jár és ki osztozik korának a gondolkodásában, azt, aki tele van kora előítéleteivel és meggyőződéseivel, aki korának módja szerint hitetlen. Már a háború előtti kultúrprotestantizmus is abba a nagy hibába esett, hogy nem látta ezt a valóságos embert. A barthiánus teológiában újból feltámadt az a veszedelem, hogy nem a mai valóságos embert látja maga előtt, hanem a saját elképzelése szerint megalkotott bűnös embert. A mai evangélikus teológiának jutott az a nagy és nehéz feladat Németországban, hogy ebben a konkrét helyzetben tolmácsolja az evangélium üzenetét. Ha visszatekintünk az elmúlt száz esztendő történetére, nem csodálkozhatunk azon, hogy éppen e feladat megoldása tekintetében élesen össze5*
