Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
A háború előtti és a jelenkori teológia főirányai
63 gyakorlati lelkészi munka során lett égetővé számára az az ige, amelyet hirdetnie kellett. Eleinte a Kutter és Ragaz képviselte vallásos szocializmus gondolatkörében keresett tájékozódást, maga is belépett a szociáldemokrata pártba, ami később sajnálatos módon befolyásolta állásfoglalását még akkor is, amikor a szociáldemokrácián már régen túl kellett volna lennie. Erős hatásokat nyert azután Otto-tól, utóbb a Luther-kutatástól és általában a teológiai eszmélés egyéb előmozdító tényezőitől is. Safenwili, parasztokból és munkásokból álló gyülekezetében úgy ismerte meg a hitetlen és egyházellenes munkástömegeket, mint az Egyházat állandóan fenyegető veszedelmet, mely az Egyház létét kérdésessé teszi. Mint láttuk, Kutter a szocializmust eszköznek tekintette Isten kezében, mellyel Isten azt juttatja érvényre, amit az Egyház elmulasztott. így a szocializmus kifejezőjévé válik Isten igényének, melyet az Egyház iránt támaszt. A szocializmusnak ez az értelmezése Barthra mély benyomást tett s a szocializmus által az Egyházban előidézett válságot, krízist teológiailag értelmezve alkotta meg a krízis teológiáját. Isten előtt az ember kerül állandó krízisbe, s most e felismerés világításánál Barth az időnek és örökkévalóságnak a permanens krízisében látja meg a Római levél témáját. Ezt a krízis teológiáját szólaltatja meg a „Der Römerbrief" 2., 1922.-i kiadása, amely az új teológiai tájékozódást elindította. Megjelenésekor Barth ,,Römerbrief"-je azért tett olyan lenyűgöző hatást, mivel a háború utáni összeomlás, a gazdasági válságok, inflációk, a szellemi életben felszakadt összeomlás (istentelenségi mozgalmak, bolsevista és kommunista propaganda előtörése) idején a korhangulat kérdéseire elevenen figyelő szemmel kereste a feleletet. Barth „Römerbrief"-je nem kommentár a megszokott értelemben, még kevésbbé „írásmagyarázat", bár kétségtelen, hogy a reformátorok írásmagyarázatának felhasználásával sok olyasmit meglátott a Római levélben, amit a hivatásos írástudomány a maga sokszor papiros-problematikájával észre se vett. Ezért érezte — és érzi még ma is, — az olvasó úgy, hogy Barthnak sikerült a Római levelet megszólaltatnia, a majdnem 2000 év távolságát az apostol és korunk közt ledöntenie. Ez az érzés megmarad akkor is, ha az ember meglátja, hogy Barth lényeges pontokon (pl. mikor a „pistis" szót, a „hit" helyett „hűség"-gel fordítja,) nem értelmezi a levelet, hanem beleolvassa saját teológiáját. Különösen fájdalmas a mai olvasó számára az a sokszor igazságtalan rajz az egyházról, amelyet a 9—11. fejezet értelmezése folyamán ad: ebben sokszor a szocialista szemléletmód szempontjai érvényesülnek. Ennek ellenére ezek a fejtegetések a maguk idejében ugyancsak felrázták az egyház embereit, mivel az egyházon belül és az írásmagyarázat igényével szólalt meg az, ami különben csak az egyházon kívül hangzó támadás volt. Hasonlóan fontossá vált Barthnak az I. Korintusi levélről „Die Auferstehung der Toten"
