Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

A háború előtti és a jelenkori teológia főirányai

56 az a felszínes kultúrprotestantizmus, amely gondolkodásának a középpontjában az embert, a személyiség örök értékeit látta, és megfeledkezett arról az Istenről, aki Krisztusban nyilatkoztatja ki magát, ítéletet tart fölöttünk és megvált bennünket. A vallás, mint irracionális élmény. 2. De azután magának a teológiának a körében is jelentkezett több olyan mozzanat, amely előkészítette az új tájékozódást. Ezek között első helyen kell említeni a nemrég elhunyt marburgi professzornak, Otto Rudolfnak (1869—1937) 1917-ben megjelent „Das Heilige" c. könyvét. Ez a könyv, az újabb teológiának Barth Római levele mellett a legtöbbet olvasott könyve, nyomatékosan utalt a vallás titkára. Otto nem üzent ugyan hadat annak a Schleiermacher nyomán uralkodóvá lett szemléletnek, mely a vallásban az emberi kedélyállapot egy nemét látja. Azonban mégis e mellett a szemléletmód mellett, vagy még inkább evvel a szemléletmóddal szemben, a vallásnak a tárgyát állította kutatásainak középpontjába. A vallás Otto szerint valami teljesen magában álló, semmi más jelenségből le nem vezethető tényálladék. Legbenső lényege szerint irracionális, az értelem számára nem közelíthető meg, ellenben felfogható, átélhető a divinációs érzelem „sejtése" (Ahndung) által. A vallásos ismerés és átélés sajátosságának, egyedülálló, páratlan voltának a felderítése erős bizonyítékul szolgálhat minden a vallásos élményeket illúziónak minősítő vád ellen és nyomatékosan utal a vallás tárgyának objektiv valóságára. Ezeket a szempontokat fejti azután tovább a „Das Heilige" c. művében. Az irracionális isteni valóságot, amely valami „egészen más" (das ganz Andere) mint a mi emberi létformáink, Otto ebben a könyvében a numinosum, a mysterium tremendum és fascinosum fogalmaival próbálta körülírni. Mikor az ember az istenséggel találkozik, elfogja teremtettségének tudata. Ennek különféle kifejeződéseit a divináció formáiban Otto mélységes beleérzéssel tudta megszólaltatni. Hogy a vallás elszakíthatatlanul oda van kapcsolva a tárgyához, az istenséghez, s hogy az istenség támasztja az emberben a vallásos élet gazdag világát, a kegyesség különféle formáit, mindez átütő erővel ragadja meg a „Das Heilige" olvasóit. Otto minden eleven istenhitnek elemi adottságait állította a teológusok szeme elé. Szempontjai ugyan még nem vezettek el a teológia szentélyébe, hiszen az ú. n. „egyetemes kinyilatkoztatás" és a „természeti vallás" gondolatkörében mozogtak, azonban mégis jelentős mértékben hozzájárultak a kultúrprotestantizmus eszmevilágából való felszabaduláshoz. Hozzá kell tenni ehhez azt is, hogy Otto utóbb a liturgikus mozgalmakban is jelentős kezdeményező szerepet vállalt, valamint, hogy nemcsak az általános vallástörténet (különösen a misztika és az indiai vallások) felderítésén fáradozott, hanem egyúttal a vallástörténeti tájékozódású bibliai