Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

A háború előtti és a jelenkori teológia főirányai

tosságát ragadta meg. Ugyancsak Cremer dolgozta ki az újszövetségi megigazulás-hit gazdag tartalmát az újszövetségi tanítás összefüggésének hátterén. — Schlatter szinte beláthatatlan gazdagságú életmunkával tárta fel az Újszövetség világát a késői zsidósággal való összefüggésében. Kevés teológusnak volt olyan Isten adta tehetsége, hogy megszólaltassa az írást, mint neki. Egyénies nyelvezete miatt, valamint azért, mivel a problémákat a maga módja szerint állítja be, a háború előtti teológiai kutatás alig vette számba műveit. Amikor azonban a háború után nyilvánvaló lett a liberális-vallástörténeti teológia csődje, egyszerre megszólalt Schlatter időt álló mondanivalója. Hatását fokozta, hogy az agg mester tudásának kincstárából egymás után adta ki a nagyszabású kommentárokat. Köztük a Római levélhez írt kommentárja („Gottes Gerechtigkeit") egyike a reformáció kora óta megjelent legfontosabb teológiai műveknek. Kaehler, Cremer és Schlatter hatása csak a háború utáni új tájékozódás során vált igazán elevenné és jelentőségük is csak most tűnik ki egyre fokozódó mértékben. II. Az új tájékozódás előkészítői. A világháború hatása. 1. A világháború irtózatos erőpróbája jórészt eltakarta a „modern" teológiai gondolkodás csődjét, úgyhogy az nem nyilatkozott meg olyan eleven és elemi erővel, mint talán egyébként történt volna. Másfelől ugyancsak a világháború iszonyú tapasztalatai, elemi erővel jelentkező átélései hozzájárultak a letűnt korszak viszonylag sima felszámolásához. A négy esztendei vérzivatar, az utána következő összeomlás és a forradalmak — a régi közmondás szerint — hallgatásra kényszerítették a múzsákat. Mikor a forradalmak és inflációk után az élet vérkeringése lassanként újból megindult, kitűnt, hogy a hosszú tél után már javában folyt a zajlás, sőt erélyesen mutatkoztak az új tájékozódás első összetevői is. A világháború irtózatos élménye maga is nagy mértékben hozzájárult az új tájékozódáshoz. A háború első napjaiban nagy tömegekkel teltek meg a templomok: a halál aratásának a megindulásakor a templomtól és Isten igéjétől elszokott sokaság hirtelen ráeszmélt emberi erőinek a tehetetlenségére és önkénytelenül is Istennél keresett menedéket. A népek borzalmas egymást pusztításában összeomlott az emberi haladás nagyszerű felfelé ívelésébe vetett hit, a borzalmak és kegyetlenségek vérfürdőjében csődbe került a humanisztikus ember-ideál, s nyilvánvalóvá lett, hogy a magára maradott ember Isten nélkül bűnben él és bűnében önmagát emészti el. Mindebben hamuvá égett