Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

A háború előtti és a jelenkori teológia főirányai

54 semhogy jelentőssé válhatott volna. Az ú. n. erlangeni teológiai iskola viszont magáévá tette a Schleiermacheren tájékozódó teológiai gondolkodás kiindulópontját, a vallásos szubjektivizmust. Hofmann János Keresztély (1810—1877) az iskola megalapítója az üdvtörténet fogalmát vitte bele az egyházias teológiába. Ez a fogalom is történeti tájékozódásra vall, s így mutatja az egyházias gondolkodás függését a korszellemtől. Az üdvtörténet szempontjának az érvényesítése ennek ellenére alkalmas lett volna a kinyilatkoztatás helyesebb megértésére s arra, hogy „régi igazságot újszerű módon" tanítson a teológia. Jóval veszedelmesebb volt ez a törekvés a kiengesztelésről szóló tan terén, valamint akkor, amikor v. Hof man a teológiai tudomány munkájának a kiindulópontjává a teológust, mint keresztyént tette. Fokozódó mértékben jelentkezik e veszedelem az erlangeni iskola leghíresebb szisztematikusánál, Frank Ferenc Reinholdnál (1827—1894). Frank teológiai gondolkodásának a kiindulópontja az újjászületett keresztyén tudat, ami csak más, egyháziasabb vagy inkább pietisztikus fogalmazása annak a vallásos érzületnek, amely Schleiermacher gondolkodásának is a kiindulópontja. Az erlangeni teológiai iskola utolsó nagy reprezentánsának Ihmels Lajosnak (1858—1933) a teológiai gondolkodása ugyancsak a keresztyén igazság felőli „megbizonyosodás" problémája körül mozgott s így szintén nem tudja legyőzni a vallásos szubjektivizmusnak az alapvető hibaforrását. Kétségtelen mind a mellett, hogy ez az egyházias jellegű teológia viszonylag még mindig igen sok újtestámentomi szubsztanciát, eleven hit-erőt őrzött meg s ezért ma is nagy hálával kell e teológiai mesterek nevét emlegetni. Viszont másfelől tagadhatatlan, hogy e teológiai iskola végül is még inkább elvesztette a kor szellemével való eleven kapcsolatot, mint a liberális teológia, mely legalább egyes szellemi áramlatokkal és az értelmiségnek egy bizonyos rétegével eleven kapcsolatot tartott fenn. Nem szabad megfeledkezni arról se, hogy már a háború előtti teológiai gondolkodás sodrában jelentkeznek az új tájékozódás előkészítői: az imént említett Kaehler Márton hallei professzor mellett főként a biblicisták, Cremer Hermann (1834— 1903) greifswaldi és Schlatter Adolf (1852—1938) tübingeni professzorok munkájában. Cremer az írástudomány teológiai jellegét igyekezett biztosítani, amikor az Újszövetség szókincsének teológiai sajátosságát dolgozta ki s vele olyan feladatokra figyelmeztette az írásmagyarázókat, melyek Flacius híres „Clavis Scripturae Sacrae"-ja óta szinte feledésbe mentek. Azokban az évtizedekben, amikor a teológiai kutatás alig látott valamit a bibliai gondolkodás sajátos jellegéből s a Biblia gondolatvilágát a keleti szinkrétizmus széles folyójából igyekezett megérteni. Cremer „Biblisch-theologisches Wörterbuch"-ja fokozott jelentőséggel bírt, mivel éppen a bibliai gondolkodás genuin sajá-