Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
A háború előtti és a jelenkori teológia főirányai
52 Jézus alakján és az apostoli kor történetén azokat az idealisztikus és a polgári erkölcsi gondolkodásból származó elrajzolásokat és átfestéseket, melyek éppen a keresztyénség eredeti tartalmának az érvényesülését akadályozták. Ez Jézusra és az egész őskeresztyénségre vonatkozólag első sorban az eszkatológikus meghatározottság felismerését jelentette ( Weiss János, Bousset, Schweitzer Albert) az apostoli kor gondolkodására és hitére vonatkozólag. Igaz, hogy ez a felismerés nem hozta közelebb a mai emberhez Jézust és a keresztyén hitet, sőt csak annál idegenszerűbbnek tüntette fel, mivel az Újszövetség hitének és gondolkodásának eszkatológikus meghatározottsága valami idejét mult és számunkra már értelmetlen gondolkodási formának látszott. Jézus az apokaliptika gondolatvilágában élő rajongónak tűnt fel e kutatás világában s egyenesen kérdés tárgyává lehetett tenni, hogy vájjon idegileg és lelki élete szempontjából egészséges ember volt-e. Az őskeresztyénség történetének a vizsgálatánál előtérbe került az a képzet, milyen hatást gyakoroltak a hellenizmus különféle vallásai, különösen pedig az ú. n. mysterium-vallások a kialakuló keresztyénségre. Pál apostol a keresztyénség tulajdonképpeni megalapítójává lett azzal, hogy e kutatók véleménye szerint ő vetette Jézus alakja köré az istenfia-megváltó csillogó palástját. Ennek a páli krisztológiának a lényeges vonásait pedig a hellenisztikus szinkrétizmus (valláskeveredés) megváltó-mitoszától származtatták. így a keresztyénség is „szinkrétisztikus vallás"-sá, vagyis az ókori valláskeveredésnek egyik termékévé lett. A vallástörténeti iskola radikális szemléletmódja nemcsak az egyházias gondolkodás ellen irányult, hanem éles ellentétbe került a régebbi liberalizmussal is. Ezért nemcsak a liberális Jézus-kép hívei támadták az új szemléletmód hirdetőit, hanem éppen úgy ellene foglaltak állást az egyházias gondolkodású teológusok is. Az ellenállást még inkább növelte, hogy az új szemléletmód igazságmozzanatai nyilvánvaló egyoldalúsággal és a keresztyén hit sajátos elemeinek elhomályosításával, a vallástörténeti szempontoknak pedig sokszor túlhajtott alkalmazásával jelentkeztek. Mindez nemcsak a kultúrprotestantizmusba torkolló teológiai gondolkodást, hanem a keresztyén hit eleven tartalmát is súlyosan veszélyeztette. A vallástörténeti tájékozódás elintézettnek gondolta a keresztyén hit legelevenebb tartalmát akkor, ha csak valami látszatszerű valószínűséget is látott arra nézve, hogy az a maga egészében vagy egyes részletvonásaiban a keresztyénségen kívül álló vallások hatását mutatja. Mindez végső eredményében feloldotta azt a kevés pozitív szubsztanciát, amit még a liberális teológiai kutatás munkája megőrzött, és szétrobbantotta a teológia még megmaradt kereteit. A teológiai gondolkodás és kutatás súlyos válságba jutott, amint azt különösen Troeltsch Ernő, a jelen század első két évtizedének vezető teológusa és gondolkodója (1865—1923;