Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
A háború előtti és a jelenkori teológia főirányai
49 adottságában ragadható meg. Ez pedig avval a következménynyel jár, hogy a kinyilatkoztatás szinte észrevétlenül háttérbe szorul a történeti és pszichikai adottságokban megnyilatkozó vallás mellett. Sőt, csak egy lépés kell ahhoz, hogy a kinyilatkoztatás, a vallás égi eredeztetője illúzióvá legyen, hiszen ha a vallás érzelmi életünkbe tartozik bele, könnyű utalni arra, hogy érzelmi életünket nemcsak külső behatások, hanem illúziók is felhullámoztathatják. A mult század teológiai gondolkodásának a gócpontjai éppen a Schleiermacher által megadott alapvetésben rejlő veszedelmek elkerülése és az ellenük való hadakozás körül alakultak ki. Biztosítani a keresztyénség abszolút voltát történeti jellege mellett, sőt annak ellenére, — hiszen minden történeti adottság relativ valami, amely alá van vetve tér és idő korlátjainak, változásainak, azután elkerülni a pszichologizmus veszélyét, azaz azt a veszedelmet, hogy a keresztyén vallás tanításai mint igazságok, mint hitet követelő normák beleessenek a pozitivista szemléletmódnak, a minden önmagában érvényes igazságot és eszmét elnyelő örvényébe, és végül küzdeni az illuzionizmus vádjával a keresztyénséget támadó hitetlen, materialista világnézet ellen: ezek a feladatok foglalkoztatták a teológiai gondolkozást és őrölték fel erejét. A „liberális" teológia. 2. Valóban, felőrölték e teológiai gondolkodás erejét, amint azt ma visszamenőleg megállapíthatjuk. Annál is inkább, mivel az idealisztikus filozófiának a század közepetáján bekövetkezett lehanyatlásával a teológiai gondolkodás és tudományos kutatás munkája mintegy elvesztette azt a megalapozást kora világnézetében és gondolkodásmódjában, mely hangját felerősítette és annak átütő erőt adott. A korszellemet mindinkább hatalmába kerítő pozitivizmus és materialista evolucionizmus nem adtak olyan világnézeti hátteret, amelyen a „vallás" megélhetett volna. Ezzel a korszellemmel szemben a teológiai gondolkodás kénytelen volt olyan filozófiai iskoláknál (különösen az új-kantianizmusnál) hátvédet keresni, melyek ugyan bizonyos ígéretet rejtettek magukban a materializmus letűnte esetére, akkor a maguk idején azonban csak az egyetemi katedrákon éltek és a korszellem irányításáról lecsúsztak. Erősen lehet ezt már érezni a mult század nyolcvanas éveitől fogva a mind erősebb befolyást gyakorló teológiai rendszeren, a ritschlianizmuson. Ritschl Albert (1822—1889; főműve: „Rechtfertigung und Versöhnung") Schleiermacher örökségét igyekezett továbbvinni, de úgy, hogy számol a korszellem változásaival és hogy a Schleiermacher-i tájékozódást kimélyíti Luther gondolatainak erőteljes érvényesítésével. Teológiai gondolkodásának a középpontjában a megigazulás és a kiengesztelés állott. Jézus személyében, melytől tanítása és műve elválaszt2
