Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
A háború előtti és a jelenkori teológia főirányai
47 indulnak meg mindenek előtt Jézusra és a keresztyénség keletkezésére vonatkozólag. Strausz Dávid Frigyes (1808-—1874) és Baur Ferdinánd Keresztély, tübingeni professzor (1792—1860), az ú. n. tübingeni iskola megalapítója ennek a „történet-kritikai" teológiai tudományos munkának a megalapozói. Strausz híres Jézus-könyvével („Leben Jesu", 2 kötet 1835—36) megindította a mult századra oly jellemző Jézus-kutatást. Hegeliánus filozófiájából kiindulva Jézus alakjánál is az az alapvető szempont számára, hogy a tulajdonképpeni igazság az „eszme". Az „eszme" pedig nem szokott történeti személyben tökéletesen realizálódni. Jézusban sem realizálódhatik tehát a kinyilatkoztatás „eszméje" tökéletesen, azért szét kell választani a „történeti" Jézust és a köréje fonódott „mítoszt", amelyben az eszme kifejeződik. Már Strausznál ez a szemléletmód az Újszövetség kinyilatkoztatás-tartalmának a teljes szétrobbantására vezetett. Az általa felidézett heves vita középpontjába az a kérdés került: mennyiben hiteles az evangéliumok tudósítása Jézusról? A „történeti" szemléletmód így fölébe kerekedett a kinyilatkoztatásnak s az egyre hullámzó vitában végül is arra a felismerésre vezetett, hogy Jézusról az evangéliumok alapján nem lehet „történeti kritikai" képet rajzolni. Amit a liberális teológia „történeti Jézus"-nak nevezett, az csak a kutatók fantáziájában élt. — Baur az őskeresztyénség keletkezését vizsgálta ugyancsak a hegeliánus filozófia szempontjainak a segítségül vétele mellett. Pál apostol „törvény nélküli" evangéliumának és a szűkkeblű zsidókeresztyénségnek a szembeállítása hosszú évtizedekre kijelölte az őskeresztyénség kutatásának feladatait, és jelentékeny mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a keresztyénség kialakulását a mult század kutatásainak fényében jóval világosabban lássuk, mint a régebbi nemzedékek. Hasonlóan indult meg a kutatás az Ószövetségre vonatkozólag is. Itt is egy hegeliánus teológus, Vatke Vilmos (1806—1882) indította el az újszempontú kutatást. Az Ószövetség „vallása" kerül a kutatómunka középpontjába, és ennek a történeti feltárása érdekében mindenek előtt az ótestamentomi iratok keletkezési körülményeit, történeti értékét kellett tisztázni. Wellhausen Gyula (1844—1918) göttingeni professzorban teljesedett ki ez a kutatási irányzat, mely Izráel népe történetének és vallásának a felkutatására soha nem remélt perspektívát nyitott. Az elért fényes eredmények azonban súlyos árat követeltek: az Ótestámentom kinyilatkoztatás- tartalma a kutatók keze között szertefoszlott, az egymást követő papi generációk egy évszázadon keresztül jóformán nem tudtak mit kezdeni az Ótestámentommal, legfeljebb a próféták „erkölcsi monoteizmusá"-ban ismertek fel számunkra is példát adó „értékeket". Annak a szó legszorosabb értelmében vett rombolásnak a következményeit, amelyet ez a kutatás „eredményezett", mind a mai napig sem sikerült helyrehozni.
