Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

Evangélikusság és nemzeti megújhodás

43 ebben a hazában, ennek a népnek a fiai előtt kell ékeskednünk. Valóban, nem magunk választotta, önkényesen bitorolt feladat az, amelyről szólunk, hanem isteni elhivatás, küldetés és hivatás. Nekünk azt az igét kell hallanunk és meghallanunk, mely hozzánk szól. Csak ha ezt az igét halljuk és hallgatjuk meg, csak akkor vagyunk az ige egyháza, az az egyház, melyről oly szívesen és büszkén szoktuk emlegetni az Ágostai Hitvallás szavával. hogy benne Isten igéjét tisztán és igazán hirdetik. Mivel Isten igéje így szól hozzánk, azért bizonyosak lehetünk a felől, hogy Isten viszi véghez rajtunk a megújulás művét. Isten az, aki mind az akarást, mind a végrehajtást cselekszi. Ez nem azt jelenti, hogy most már tétlenül nézzük a dolgok folyását és várjuk, hogy Isten cselekedjék. Ha így tennénk, akkor ugyancsak rácáfolnánk arra, hogy Isten igéjét nemcsak halljuk, hanem meg is hallgatjuk. Akkor azt nem hallgatnánk meg, nem is engedelmeskednénk neki, hanem ellenkezőleg ellenszegülnénk neki és hátráltatnánk Isten művét. Azért int az apostol: „Félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti lelketek üdvösségét." (Fii. 2, 12.) Mivel Isten kegyelmes hozzánk és Szentlelkét adja nekünk, azért kell nekünk is minden erőnkkel azon lennünk, hogy a mi elhivatásunkhoz méltóan viselkedjünk. Legyetek méltók arra a névre, amelyet viseltek! Legyetek evangélikusok! Valóban evangélikusok! Újuljon meg ettől ez az evangélikus gyülekezet, hogy az egész egy nagy evangélikus család legyen! Vegye fel benne egyik testvér a másiknak gondját, hogy ne legyen közte nyomorult vagy elhagyott! Ne legyen közte éhező vagy ruhátalan, de ne legyen közte munkátalan, tunya, rest és dologkerülő sem! Újuljatok meg úgy, hogy felkaroljátok az elesetteket, a megbotlottakat és visszasegítitek őket a jó útra, az Istennek tetsző életbe. Újuljatok meg úgy, hogy erősítitek a kísértésben levőket. Micsoda kísértéseknek vannak kitéve evangélikus férfiak és asszonyok, fiúk és leányok! Hányat lehetett volna közülök a romlás széléről visszarántani, ha lett volna olyan evangélikus testvérük, aki gondolt volna velük! Mi nem háríthatjuk el az egymásért való felelősséget a Kain-kérdésével: „Avagy őrizője vagyok-e az én testvéremnek?" Mi valóban Istentől rendelt őrizői vagyunk testvéreinknek! Mennyi feladat csupán egy gyülekezeten belül és még menynyi minden járul ezekhez hozzá! Mennyi feladat lelkészek és tanítók, presbiterek és gyülekezeti tisztviselők, nőegyletek és egyháztársadalmi szervek számára! Mennyi evangéliumi feladat? Könyörögjünk Istenhez, hogy ebben a mi hivatásunkban hívek lehessünk! Ha így járunk, ha így élünk, ha így újulnak meg gyülekezeteink, ha így épül meg egyházunk, akkor teljesítjük feladatunkat népünkben, nemzetünkben, akkor olyan alapsejtjeivé lehetünk nemzetünk megújulásának, ahonnét kimondhatatlan bőséggel árad ki az új élet, a jobb jövendő diadalmas ereje! (Előadás, 1941 tavaszán.)