Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

Evangélikusság és nemzeti megújhodás

42 gyermekek ezrei? Szóljunk arról az evangélikus értelmiségről, melynek alig van már gyermeke s már csak ezért sem adhat példát egyszerűbb híveinknek, nemhogy még a kívülállók előtt világoskodhatnék? Szóljunk arról az evangélikusságról, mely elszokott templomtól, elszokott imádkozástól, elszokott a Bibliától és talán már csak a nevében evangélikus, de nem evangélikus az életében? Ne folytassuk, hagyjuk ezt, hagyjuk a hibák felsorolását! Nem azért, mivel kellemetlen a hibákat emlegetni. Hanem hagyjuk azért, mivel könnyen abba a kísértésbe eshetünk, hogy azt gondoljuk: az, amit a színmagyar falusi gyülekezetről mondottunk, nem bennünket illet, mert hiszen mi nem ilyen gyülekezet vagyunk. Az, amit az értelmiségről meg a hűtlenné vagy hitetlenné vált evangélikusságról mondottunk, az nem ránk vonatkozik, mert hiszen mi itt vagyunk, ragaszkodunk a gyülekezetünkhöz, eljárunk templomba, sőt talán még nem mondottunk le az imádkozásról sem, meg a Bibliát is elővesszük. Jaj nekünk, ha így gondolkodunk! Itt éppen rólad van szó, ki e sorokat olvasod, és rólam, ki azokat írom. Kettőnkről, mert mindegyikünk a magunk módján különbözőképen ugyan, de felelősek vagyunk gyülekezetünkért, egyházunkért. Bizony mindegyikünkben igen sok az elesettség, a tehetetlenség, a vétek és a bűn. Ha őszintén nézzük feladatainkat, azt a feladatot, melyet Isten miránk is rakott, mint egyházunknak egyik kicsiny tagjára, akkor hamarosan meglátjuk, hogy bennünk is éppen elég hiba van ahhoz, hogy egyházunk ne lehessen a magyar földön az a „hegyen épített város", amelynek ott kellene ékeskednie az egész ország színe előtt. Mit tegyünk? Ha ezekre a dolgokra, egyházunknak az elesettségére, a bajaira, a magunk nyomorúságos bűnös voltára gondolunk, akkor talán kétségbe is esünk azon, hogy hogyan felelhet meg egyházunk a reá váró feladatoknak s hogyan tehet eleget annak, amit tőle nemzetünk joggal elvárhat. Azonban ha így tennénk, bűnt csak bűnnel tetéznénk. Hivatásunk. Azt a feladatot, amelyet vázoltunk, nem önkényesen választottuk magunknak. Feladatunk isteni elhívás és hivatás. Hozzánk szól és mi halljuk az igét: „Ti vagytok a föld sava." Nekünk ez az ige azt mondja: „Ti, ti evangélikusok, ti vagytok e nemzet sava!" Hozzánk szól ez a felszólítás is: „Ügy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócselekedeteiteket és dicsérjék a ti mennyei Atyátokat!" Ez nekünk ismét azt mondja: jócselekedeteitekkel, Krisztusban megújult életetekkel nektek a ti magyar testvéreitek előtt kell elsősorban ékeskednetek! Folytathatnánk az írást. Ahány ígérete csak van, az mind hozzánk szól s amit tőlünk követel, azzal nekünk itt,