Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
Evangélikusság és nemzeti megújhodás
40 arról, hogy ahhoz a Krisztus Lelke által megújult emberekre van szükség. De nem ennek a hirdetése a legfontosabb. Vagy talán helyesebb, ha azt mondom: ennek a hirdetése magában véve üres beszéd és semmit sem ér, ha nincs mögötte a keresztyén életünk bizonyságtevése. Ε nélkül minden szavunk frázissá lesz s azt épp úgy nem fogadják el értéknek, mint az aranyfedezet nélküli papírbankót. Nekünk, evangélikus magyaroknak ma az a feladatunk, hogy keresztyén életünkkel alapsejtjei legyünk népünk, nemzetünk belső, lelki megújulásának. Ez a feladat megfelel kisebbségi helyzetünknek, sőt belőle folyik. Nem igényelhetjük, hogy mi legyünk vagy közülünk kerüljenek ki a nemzeti megújulás vezetői. Azonban nem kevésbbé nagy és jelentős nemzetszolgálatot végzünk akkor, ha keresztyén életünkkel és példaadásunkkal a nemzeti megújulás alapsejtjeivé leszünk. Evangélikus „kultúrfölény" és megújulás. Sokszor hivatkozunk büszkén arra, hogy az evangélikus lakosságban van a legkevesebb analfabéta és a legtöbb a főiskolát végzett, magas műveltségű egyén, valamint hogy a mi sorainkból kerülnek ki a legkevesebben olyanok, akiket a bíróságok elítélnek. Valóban, jogunk van arra, hogy ezt a magunk körében, de meg mások előtt is emlegessük. Jogunk van hozzá még mindig, bár az utolsó két évtizedben a különbség az evangélikusok és a többi felekezetek közt erősen megcsappant. Jogunk van erre hivatkozni, mivel ezek az adatok szembeszökően mutatják, milyen nagy és gondos nemzeti kultúrmunkát végzett evangélikus egyházunk nemzedékeken keresztül s milyen hathatós erkölcsi nevelésben részesítette tagjait hosszú évszázadokon keresztül. Ma is ennek az egyházunk által végzett munkának a gyümölcseit aratjuk le és sokszor azokból élünk. Nemzetünknek azonban nemcsak kultúrmunkára és erkölcsi nevelésre van ma szüksége. Kétségtelenül szüksége van kultúrmunkára is és erkölcsi nevelésre is. Azért nagyon fontos, hogy egyházunkban, de meg egész nemzetünkben is fokozott erővel folyjon tovább a kulturális-nevelő munka. Azonban ennél ma sokkal többre van szükségünk. Szükségünk van valóságos keresztyénekre, olyanokra, akik keresztyénségükkel a hétköznapi, a szürke életben mutatnak példát, lesznek a nemzeti élet gócpontjaivá. Olyanokra van szükség, akikből ragyogó fénnyel sugárzik a keresztyén léleknek az egész életet megszentelő ereje és mindent megújító hatalma. Igen sokszor halljuk, hogy milyen veszedelmet jelent a zsidóság nemcsak a gazdasági életben, hanem szellemi és erkölcsi téren is. Valóban, így is van: aki egy kissé beletekint közéletünkbe és keresi az erkölcsi métely, a szellemi züllés csiráit, könnyen megtalálja igen fontos kiinduló pontokon a zsidókat. Akik egy kissé jobban beletekintenek a dolgok mélyére, azok