Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

Úrvacsora és evangélium

1S3 az igazságot, akik tiszta szívvel óhajtoznak az Isten szabadítása után, s e világban folytonos üldöztetést szenvednek az igazságért, ezek a lelki szegények nyerik el az Isten királyságának az ajándékát. Az Isten királyságának az ajándéka pedig az élet, az Istennel való közösségben nyert, a bűnbocsánat megújhodásában megvalósult örök élet. Ε világ minden útja a halálba és kárhozatba vezet. De önös ösztöneink megtagadása és a kereszthordozás Jézus követésében a szoros út. Ezen vezeti Jézus az övéit. Ez az út az életre visz (Máté 7, 13 kk.; 16, 24.). Jézus evvel az igével nem valami eszményt csillogtat meg a szemünk előtt, hogy úgy igyekezzünk a megvalósítására, mint ahogyan az erkölcsi ideál megvalósítására törekszünk. De nem is a túlvilágban megvalósuló állapot, mely után itt csak sóhajtozunk. Nem, Jézus szava új valóságot létesít. Igéjének teremtő ereje van, mivel Isten igéje. Minden cselekedete erről tanúskodik: nemcsak csodatételei, hanem minden cselekedete. Ha a megbocsátás igéjével fordul a bűnös asszonyhoz vagy a gutaütötthöz, ha az ítélet szava hangzik el a hitetlen írástudók vagy Jeruzsálem fölött, igéje nyomán új realitás támad. Jézus minden szava teremtő cselekedet. Az az új valóság — s ezt jól meg kell jegyezni, — mely igéje nyomán támad, nem e világnak, hanem Isten királyságának a realitása. Nem e világ realitása, mivel ennek a bűnbe süllyedt és a halál kárhozatában megkötött világnak a megszüntetését és a halál hatalmából való kiszabadítását jelenti. Üj realitás, Isten királyságának a realitása, vagy ha egy az újabb teológiai gondolkodásban kijegecesedett kifejezést használunk, eszkatológikus realitás támad igéje, cselekedete nyomán. Eszkatológikusnak ezt a valóságot mindig azért kell mondani, mivel a jelen életvalóságnak ítéletben és kegyelemben való megszüntetését s egyúttal új teremtést jelent. Ha már most Jézus evangéliumának ezt a centrális tartalmát egybevetjük az úrvacsora szerzési igéivel, akkor hamarosan megállapíthatjuk, hogy az úrvacsora szerzése teljesen egybefonódik vele. A tanítványainak kiosztott kehelyről Jézus azt mondja, hogy az „szövetséget", vagy ahogyan a szerzési igék Pál és Lukács közlése szerint egy magyarázó hozzátétellel mondják: „új szövetséget" létesít. Ennél a kifejezésnél azonban óvakodni kell attól, hogy a szövetség szót a nálunk is szokásos értelemben vegyük s azt két többé-kevésbbé egyenrangú félnek a megállapodására és megegyezésére vonatkoztassuk. Az Ótestámentomban az Isten és ember közt létrejött szövetség alapvető jellege szerint Isten rendelkezése és választó cselekedete, mellyel Izráelt népévé választja ki és kinyilatkoztatásának a hordozójává teszi. Amikor Jézus azt mondja, hogy az úrvacsora által, pontosabban Krisztusnak a halálba adott vére, élete által szövetség jön létre, úgy ez azt jelenti, hogy Jézusnak halálra adott élete létesít Isten akaratából, mint Isten rendelkezése új viszonyt Isten és a „sokak" között, akikért a messiás élete kioltatott. A „sokak"-ra